Nem mentek bele a bércsökkentésbe, kirúgták a Dinamo Zagreb szakmai stábját

FTC - Dinamo Zagreb - UEFA Bajnokok Ligája 2019
Nenad Bjelica vezetőedző nem ment bele a fizetéscsökkentésbe
Vágólapra másolva!
Horvát sajtóértesülések szerint a bajnoki címvédő Dinamo Zagreb vezetősége elbocsátotta az első csapat teljes szakmai stábját, mert nem mentek bele a fizetésük csökkentésébe.

A zágrábi csapat 18 pontos előnnyel vezeti a tabellát, azonban a koronavírus-járvány miatt március 8-án leállították a bajnokságot, a klubnak pedig azóta nincs bevétele. A Nemzeti Sport a horvát sajtóra hivatkozva arról ír, hogy a Dinamo Zagreb a teljes szakmai stábját elbocsátotta, amit a klub közleményben magyarázott meg.

A Dinamo Zagreb 450 embert foglalkoztat, de bevételi nélkül nem tudja kifizetni a bérüket. A klubvezetés úgy akarta csökkenteni a költségeket, hogy a játékosok és a szakmai stáb tagjai fizetésének egyharmadát most utalná át, a másik harmadát fél év múlva, a harmadikról pedig le kell mondaniuk.

Nenad Bjelica vezetőedző nem ment bele a fizetéscsökkentésbe Fotó: Hirling Bálint - Origo

Azonban a játékosok nevében a csapatkapitány Arijan Ademi, míg a szakmai stáb nevében a vezetőedző Nenad Bjelica utasította vissza a vezetőség ajánlatát. A klub válaszlépése az volt, hogy Bjelicán kívül a szakmai stáb tagjainak szerződését azonnali hatállyal megszüntette. A vezetőedző szerződésében állítólag van egy olyan kitétel, amely miatt erre nincs lehetősége a klubnak, azonban horvát sajtóhírek szerint a vezetőség a stáb kirúgásával akar nyomást helyezni Bjelicára.

A horvát lapok szerint a Dinamo Zagreb játékosainak bére 100 ezer és 800 ezer euró között mozog, ennek kellene az egyharmadát lecsípni.