Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány miatt hetek óta szünetelnek az európai topligák és kupasorozatok küzdelmei. Összegyűjtöttük, hogy az egyes sorozatok milyen meccsekkel zárultak le ideiglenesen és hogy kik voltak az eddigi utolsó gólszerzők.

Premier League

Angliában érdekes a helyzet, hiszen

eredetileg egy Manchester City-Arsenal rangadót még március 11-én szerdán le szerettek volna játszani,

ám kiderült hogy az Európa-ligában az Olympiakosz Pireusszal játszó londoniak szakmai stábja és több játékosa is kapcsolatba került a görög klub tulajdonosával, Evangelosz Marinakisszal, aki elkapta a fertőzést. Másnap este a londoni klub honlapján adott ki közleményt, hogy a csapat spanyol edzője, Mikel Arteta is megfertőződött,

így az egyesület alkalmazottai kivétel nélkül karanténba kerültek, a találkozót pedig elhalasztották.

Harvey Barnes (b) szerezte az idei PL-szezon eddigi utolsó gólját az Aston Villa elleni mérkőzés 85. percében Forrás: AFP/Paul Ellis

Másnap az angol liga hiába tervezte zárt kapuk mögött, szurkolók nélkül megrendezni a hétvégi fordulót, a kényszerpihenő mellett döntőtt. Az utolsó meccset a bajnokságban így két nappal korábban, március 9-én hétfőn a Leicester és az Aston Villa játszotta, amelyen Brendan Rodgers alakulata a vártnál simábban, 4-0-ra nyert.

A hazaiaknál Jamie Vardy és Harvey Barnes is duplázott - utóbbi 85. percben szerzett találata a PL eddigi utolsó gólja.

Sajnos kedden már Leicester északír menedzsere is arról számolt be, hogy

Szerencsére azóta sem derült ki a futballistákról, hogy elkapták volna a fertőzést.

La Liga

Spanyolországban március 10-én kedden este rendezték az utolsó találkozót, amelyen a Real Sociedad az Eibar otthonába áltogatott. Nézők már ezen a meccsen sem lehettek, így nem láthatták, hogy az első félidő elején Oyarzabal büntetője után a vendégek kerültek előnybe, amelyet a 75. percben Willian José duplázott meg.

A 90. percben a hazaiak Charles révén 11-esből megszerezték a becsületgólt

- ez azonban csak a szépítésre volt elég, meg persze arra, hogy a bajnokság eddigi utolsó gólszerzőjét a kiesés ellen harcoló kiscsapat adja a brazil támadó személyében.

Friss hír a La Ligával kapcsolatban, hogy bár eredetileg a szövetség kéthetes szünet beiktatásáról döntött, és április 3-án már szerette volna folytatni a küzdelmeket,

a rendkívüli helyzetre való tekintettel "meghatározatlan ideig" meghosszabbították a labdarúgó-bajnokságokban elrendelt kényszerpihenőt.

Bundesliga

Németországban március 11-én szerdán játszották az utolsó bajnoki találkozót, amelyen a Mönchengladbach a Köln együttesét fogadta, szintén zárt kapuk mögött. Marco Rose együttese Breel Embolo góljával szerzett vezetést, a 70. percben Jorge Mere öngólja után pedig már kétgólos volt a hazaiak előnye.

Mark Uth mattolja a Mönchengladbach kapusát, Yann sommert Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Firo Sportphoto/ Jürgen Fromme

A végeredményt a kölni Mark Uth állította be a 80. percben, így a német pontvadászatban az ő nevéhez fűződik az utolsó találat.

A 'Gladbach játékosai a találkozót követően a stadion előtt összegyűlt drukkerekkel ünnepeltek.

A Bundesliga elöljárói egyelőre április 2-ig függesztették fel a pontvadászatot, de a jelenlegi helyzetet látva a spanyolokhoz hasonlóan alighanem ők is meghosszabbítják majd a szünetet.

Serie A

Március 9-én hétfőn Olaszországban a tabella utolsó helyén álló Brescia volt a jó formában lévő Sassuolo vendége. A hazaiak igazolták a papírformát és könnyedén, 3-0-ra nyertek Caputo 45. és 61. percben, valamint Jeremie Boga negyedórával a lefújás előtt szerzett góljaival.

A 23 éves elefántcsontparti remek egyéni akció után szerzett szépségdíjas találatot,

amely egyelőre méltó lezárása volt a félbeszakadt bajnokságnak.

Mivel Európában köztudottan Olaszország a fertőzés gócpontja, óriási kérdés, mi lesz a Seria A ezévi küzdelmeinek sorsa. Néhány együttes, többek között a Napoli már a héten azt tervezi, hogy folytatja az edzéseket, ehhez azonban alighanem a ligának is lesz még egy-két szava.

Az AS Roma argentin középpályása, Javier Pastore szerint képtelenség teljes egészében lejátszani a hátralévő fordulókat,

hiszen arra a következő idénye mehet rá a csapatoknak, mert nem maradna elég idő felkészülni a 2020/2021-es szezonra. Jövő nyáron ráadásul Copa America és Eruópa-bajnokság is lesz. Egyre valószínűbb, hogy rájátszás dönthet majd a helyezésekről Itáliában, a lebonyolítás kidolgozása azonban alapos fejtörtést okozhat az illetékeseknek -

olyan verziót ugyanis aligha találnak majd, amely minden csapat számára maradéktalanul megfelelne.

Ligue 1

Franciaországban március 8-án vasárnap egy Lille-Lyon rangadóval zárult a 28. játéknap - és egyelőre a szezon is. A találkozón egyetlen gól esett, ezt a 33. percben a korábban a Chelsea-ben is futballozó Loic Rémy szerezte.

A francia szövetség vezetői nem tűztek ki dátumot a folytatásra, így a többi topligához hasonlóan nem tudni, mikor folytatódhatnak az első és másodosztály küzdelmei.

Bajnokok Ligája

A bajnoki pontvadászatokhoz hasonlóan az európai kupaküzdelmek is szünetelnek,

a legrangosabb sorozat, a BL azonban egy sokáig emlékezetes találkozóval búcsúzott ideiglenesen a szurkolóktól.

A címvédő Liverpoolnak az Anfielden egygólos hátrányt kellett ledolgoznia az Atlético Madrid elleni visszavágón, amely a rendes játékidőben Georginio Wijnaldum révén sikerült is Klopp együttesének. Sőt, a hosszabbítás 94. percében Firmino találatával már az angolok álltak továbbjutásra, ekkor azonban jött Diego Simeone csodacseréje, Marcos Llorente, aki két találatával szinte kilátástalan helyzetbe hozta a hazaiakat.

A pontot az I-re Alváro Morata tette fel a 121. percben, aki egy mintaszerű kontra végén volt eredményes.

A madridiak mellett az Atalanta, a PSG, valamint Gulácsi Péter csapata, az RB Leipzig jutott már be a legjobb nyolc közé.

A Bayern-Chelsa, a Barcelona-Napoli, a Manchester City-Real Madrid és a Juventus-Lyon nyolcaddöntők visszavágóit azonban már nem tudták lejátszani

- a terv azonban az, hogy ha a helyzet már engedi, folytatják és az eredeti tervek szerint játsszák végig a sorozatot, amelynek döntőjét május 30-ról június végére halasztották.

Alváro Morata (j) ünnepli a Liverpool ellen lőtt gólját a BL nyolcaddöntő visszavágóján Forrás: AFP/Javier Soriano

Európa-liga

Az El-ben a legjobb 16 közé jutásért vívott párharcok közül

két olasz-spanyol rangadót sajnos már nem tudtak megrendezni, az Inter-Getafe és a Sevilla-Roma odavágója is elmaradt a koronavírus miatt.

A másik hat összecsapás első meccsét lejátszották, legtöbbet természetesen zárt kapuk mögött. Az utolsó gólt a Leverkusen jamaikai támadója, Leon Bailey szerezte, aki a Glasgow Rangers elleni idegenbeli összecsapás

88. percében állította be az 1-3-as végeredményt,

a németek így nagy lépést tettek a továbbjutás felé.

Ám hogy a második számú európai kupasorozat mikor folytatódhat, az ugyanúgy kérdés, mint a többi kiírás esetében. Remélhetőleg minél hamarabb,

abban azonban biztosak lehetünk, hogy amíg nem ítélik biztonságosnak a helyzetet az illetékesek,

csak az ismétlések és a korábbi meccsek összefoglalói maradnak a futball szerelmeseinek.