Elfogadta a Honvéd az Újpest kihívását a bajnokság szünetében

Honvéd, Bp. Honvéd, Újpest
Davide Lanzafame, a Honvéd játékosa (b) és az újpesti Litauszki Róbert a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójában játszott Budapest Honvéd - Újpest FC mérkőzésen a kispesti Bozsik Stadionban
Vágólapra másolva!
Csütörtökön jelentkezett az Újpest FC a hivatalos Facebook-oldalán azzal, hogy ha már a pályán nem tudnak a csapatok egymás ellen küzdeni, akkor tegyék ezt meg virtuálisan.

A negyedik kerületi klub kezdeményezése értelmében a soron következő bajnoki meccsüket, amelyet a Kisvárdával kellett volna lejátszaniuk, azt a FIFA 20-as e-sport játékkal tegyék meg szombaton 14 órakor. A kisvárdaiak elfogadták a kihívást, azonban az Újpest itt nem állt meg, a következő NB I-es ellenfelét, a Budapest Honvédot is megkereste.

A kispesti csapat pedig válaszolt is, ők is benne vannak a történetben, részükről Nagy Gergő már készül is a leendő összecsapásra.

A március 21-i csata újpesti részről Banai Dávid, kisvárdai részről pedig Jelena Richárd között folyik majd.