Rebrov: A zárt kapuk ellenére is éreztük a szurkolóink támogatását

Fradi - Valletta FC BL mérkőzés nagy méret galéria
Szergej Rebrov, a Fradi edzője
Vágólapra másolva!
Az FTC 5-0-ra legyőzte a Kaposvárt az OTP Bank Liga szombati mérkőzésén. A zárt kapuk mögött megrendezett találkozó után Szerhij Rebrov a klub hivatalos Facebook-oldalán tartott sajtótájékoztatót.

"Nagyon fontos mérkőzés volt.

Hiába nem szurkolók előtt játszottunk, mégis éreztük a támogatásukat. A szurkolók által küldött üzeneteket a fiúk megkapták, sokat segített nekik.

Nekem az 1-0-s győzelem is abszolút elég lett volna, a drukkerek viszont pont egy ilyen győzelemről álmodhattak. Úgy gondolom, hogy felkészültünk az ellenfél hibáira, ezért tudott a szélsőjátékunk ennyire eredményes lenni" – mondta a Ferencváros edzője a koronavírus-járvány miatt rendhagyó módon a Facebookon megtartott sajtótájékoztatón.

Szergej Rebrov, a Fradi vezetőedzője online sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire Fotó: Polyák Attila - Origo

– adott választ a cserékkel és a hétközi mentális felkészítéssel kapcsolatos kérdésekre az ukrán szakember.

"Fogalmam sincs, hogyan kellene rá készülni.

Bármi is lesz a szövetség döntése, készülünk tovább, hogy amikor folytatni kelljen, tökéletes állapotban legyünk"

– mondta Rebrov a bajnokság bizonytalan folytatásáról.