Vágólapra másolva!
Két hét után kedden ismét Giuseppe Sannino vezetőedző tartotta a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának edzését.

Az olasz tréner és másodedzője, Alessandro Recenti orvosi ajánlásra nem látogatta a Budapest Honvéd edzőközpontját és mérkőzéseit, mivel érintkezhetett az új koronavírussal fertőzött személlyel.

A kispesti klub honlapjának beszámolója szerint "a szakemberek egészségesek, az elmúlt két hétben végig tünetmentesek voltak". A közleményből kiderül, hogy Recenti ennek ellenére nem tér vissza a csapathoz, mivel családi okok miatt saját kérésére szerződést bontott.

Sannino távollétében Pisont István irányította a Honvédot, amely ebben az időszakban a bajnokságban kikapott a Diósgyőrtől, majd kétszer gól nélküli döntetlent játszott Pakson, előbb a Magyar Kupában, majd az OTP Bank Ligában.