Vágólapra másolva!
Az arab emírségekbeli labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában a Dzsudzsák Balázzsal felálló al-Ain hátrányból fordítva győzte le hazai pályán az al-Fujairah együttesét 2-1-re. 

Az al-Ain nagyon hamar, már a 3. percben hátrányba került az utolsó helyen álló al-Fujairah ellen Ernest Asante góljával. Az első félidőben újabb gól már nem esett, így 45 perce maradt a hazai együttesnek, hogy pontot, pontokat szerezzen.

Előbb Jamal Maroof egyenlített az 56. percben, majd a 77. percben Kodjo Laba büntetőből volt eredményes,

így fordítani tudott a Dzsudzsák Balázzsal felálló al-Ain. A magyar válogatott szélső végigjátszotta a találkozót.

A sikerének köszönhetően az al-Ain két pontra megközelítette az első helyen álló al-Ahli Dubai együttesét.