Vágólapra másolva!
Szerdán este a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a címvédő MOL Fehérvár 2-0-ra kikapott Zalaegerszegen.

A két csapat az idei szezonban már kétszer találkozott az OTP Bank Ligában. A novemberi zalaegerszegi mérkőzésén 3-3-as döntetlen született, míg a februári székesfehérvári összecsapáson a hazaiak nyertek 4-1-re.

A fehérvári Nego Loic és a zalaegerszegi Babati Benjamin párharca Forrás: MTI/Varga György

Ahogy az várható volt, a székesfehérváriak irányították a mérkőzést, bár az első nagy helyzetet csak a 24. percben tudták kialakítani. Armin Hodzic jobbról betört a tizenhatoson belülre, majd egy remek cselsorozat végén hat méterről kapura lőtt, Demjén Patrik azonban kitenyerelte a léc alá tartó labdát. A 30. percben a ZTE is veszélyeztetett. Matija Katanec került helyzetbe, azonban a 11 méteres lövésével a bevetődő Visar Musliu legérzékenyebb testrészét találta telibe. Az eset után a macedón játékos percekig a földön feküdt, de végül folytatni tudta a játékot.

A 35. percben kis híján megszerezte a vezetést a Fehérvár. Loic Nego lövése levágódott a blokkról, a labda azonban Georgi Milanov elé pattant, akinek a kapáslövése a bal kapufán csattant, onnan pedig Demjén kezébe hullott. Az első félidő hajrájában Demjén bemutatott egy újabb bravúrt. Ismét Milanov érkezett egy lecsorgó labdára, azonban a 11 méteres lövését a ZTE kapusa kitornázta a bal felső sarokból.

A második félidő nyíltabb játékot hozott, a 60. percben pedig már Kovácsik Ádámnak is védenie kellett.

A székesfehérvári kapusnak Kocsis Gergő megpattanó lövését kellett fognia. A következő zalaegerszegi lehetőség a 70. percben jött. Egy labdaszerzés után a hazaiak három a három ellen kontrázhattak, azonban a kilépő Juhász Roland egy remek szereléssel megállította a támadást.

Barczi Dávid és Georgi Milanov is veszélyesen játszott Forrás: MTI/Varga György

A 76. percben egy befele csel után Hodzic lőtt kapura, de Demjén ezúttal is védett. Három perccel később pedig a bal alsó sarokból tornázta ki Juhász Roland 25 méteres lövését.

A 83. percben megszerezte a vezetést a Zalaegerszeg.

Radó András elesett a tizenhatoson belül Elek Ákos mellett, és tizenegyeset reklamált. Időközben összeakaszkodott az őt kérdőre vonó Fiola Attilával, így mindketten lemaradtak arról, hogy Hegedűs Olivér baloldali beadás után Eduvie Ikoba a bal felső sarokba fejelt.

A bekapott gól után a székesfehérváriak elkezdtek rohamozni, mégis a ZTE növelte az előnyét. Barczi Dávid jobboldali beadását Ikoba csúsztatta meg a rövid oldalon, a hosszún érkező Hegedűs Olivér - aki először lépett pályára a ZTE felnőtt csapatában - pedig közelről a kapuba belsőzött.

A kétperces hosszabbításban a vendégek már nem tudtak szépíteni, így a ZTE megnyerte a meccset és kétgólos előnyből várhatja a jövő szerdán esedékes visszavágót.

Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés:
Zalaegerszeg-MOL Fehérvár FC 2-0 (0-0)