Vágólapra másolva!
A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Mezőkövesd 1-0-ra nyert a Puskás Akadémia otthonában kedden, így nagyon jó helyzetből várhatja a visszavágót Kuttor Attila csapata.

Az első félidőben a Puskás Akadémia birtokolta többet a labdát (64-36 százalék), viszont a kapura lövések száma teljesen kiegyenlített volt, mindkét csapat öt-öt alkalommal próbálkozott. Igazán komoly helyzet kettő volt, előbb a 9. percben Gyurcsó Ádám ziccerben léphetett ki, de öt méterről a kapusba lőtte a labdát. Tíz perccel később a Mezőkövesd is villant, Marin Jurina lövését Hegedüs lajos védte, majd a kipattanó után Budu Zivzivadze fejelt kapu mellé.

A Mezőkövesd Felcsúton szerzett előnyt az MK-ban Forrás: Takacs Istvan/https://mezokovesdzsory.hu/

A félidő végén ismét kicsit megélénkült a játék, de Favorov és Knezevic lövése sem talált kaput, végül pedig Mikhail Meskhi védte Vanecek közeli lövését kézzel, de Bognár Tamás nem látott szabálytalanságot.

A második játékrészben sem sokat változott a játék képe, viszont

már gólt is láthatott a közönség: a 47. percben Zivzivadze két védőt is kicselezett, majd az ötös bal sarkáról a kapuba lőtt.

Érdekesség, hogy a mostnai MK-sorozatban ez volt az első gól, amit a PAFC kapott.

A folytatásban a Mezőkövesd a biztos védekezésre helyezte a hangsúlyt az előnye birtokában, míg a Puskás Akadémia ment előre becsülettel, de igazán komoly lehetőségeket képtelen volt kialakítani. Jól mutatja ezt az a tény is, hogy az utolsó tíz perchez érkezve a második játékrészben még nem volt kaput eltaláló lövése a hazai csapatnak.

Pedig Kuttor Attila olyan játékosokat pihentetett, mint például Cseri Tamás, Guzmics Richárd, vagy éppen Nagy Dániel.

A 82. percben egyenlíthetett volna a PAFC, de Vanecek nem találta el a labdát az ötösön Knezevic beadása után, majd nem sokkal később egy kontra végén a vendég együttes duplázhatta volna meg az előnyét, de a csereként beálló Takács Tamás túl önzetlen volt, ziccerben inkább passzolt, így oda lett a lehetőség.

A hátralévő időben újabb gól már nem esett - a Puskás Akadémia Szappanos hibáját sem tudta kihasználni -, így a Mezőkövesd idegenben szerzett egygólos előnyt a visszavágóra a Puskás Akadémia ellen.

Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés
Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Zivzivadze (47.)

Puskás Akadémia: Hegedüs - Radics, Meissner, Hadzsiev, Nagy Zs. - Favorov (Mebrahtu, 55.), van Nieff (Plsek, 75.) - Slagveer, Knezevic, Gyurcsó (Sós B., 64.) - Vanecek.
Mezőkövesd: Szappanos - Eperjesi, Neszterov (Farkas D., 44.), Karnyicki, Vadnai - Pekár, Berecz, Meszhi (Besirovic, 72.), Vajda - Jurina, Zivzivadze (Takács T., 76.).