Vágólapra másolva!
Újabb sportdiplomáciai sikert ért el a magyar labdarúgás: 2022-ben a Puskás Arénában rendezik meg az UEFA Európa-liga döntőjét. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke elmondta: bízik benne, hogy az Európa Liga-döntő sok gyerekkel megszeretteti a labdarúgást az országban. 

Az UEFA Végrehajtó Bizottsága a hétfői, amszterdami ülésén döntött arról, hogy 2022-ben Magyarországon, a tavaly novemberben átadott, több mint 60 ezer fő befogadóképességű Puskás Arénában játsszák le az Európa-liga döntőjét. A döntés sporttörténelmi jelentőségű, hazánkban korábban még sosem rendezték meg egyetlen férfi nemzetközi kupasorozat egymérkőzéses döntőjét sem.

Csányi Sándor nagyon boldog Fotó: Polyák Attila - Origo

„Komoly megerősítésnek érzem a munkánkkal kapcsolatban, hogy Magyarország minden évben kiemelkedő futballmérkőzéseknek adhat otthont, kezdve a tavalyi női BL-döntővel, folytatva az idei Eb négy találkozójával, az U21-es Európa-bajnokság fináléjával, illetve a mostani döntés értelmében a 2022-es Európa Liga-döntővel – mondta az mlsz.hu-nak a döntést követően Csányi Sándor, az MLSZ elnöke. – Ennek köszönhetően egyre több és több magyar szurkoló nézhet meg a helyszínen kiemelkedő labdarúgó-mérkőzéseket a saját hazájában. Bízom benne, hogy a közelgő Európa Liga-döntő olyan nagy mérkőzés lesz, amely sok gyerekkel megszeretteti a labdarúgást."