Vágólapra másolva!
Vasárnap este rendezik a 244. el Clásicót. Két héttel ezelőtt még nem gondoltuk volna, hogy a Barcelona lesz a klasszikus esélyese, de azóta mindkét csapattal nagyot fordult a világ. Vajon tovább folytatódik-e a Real Madrid közel hároméves nyeretlensége legnagyobb riválisa ellen, vagy a 2017-es Spanyol Szuperkupa után ismét Zinédine Zidane csapata jön ki győztesen a párharcból? A párharcból, amit az elmúlt időszakban teljesen a maga javára fordított a Barcelona.

Egyikük az út végén, a másik az út elején

Minden idők egyik legrosszabb klasszikusa után nehéz lenne azt állítanunk, hogy hatalmas futballt és sziporkázó játékot várunk a vasárnapi Real Madrid-Barcelona mérkőzéstől. Az őszi katalán tüntetéssorozat miatt októberről decemberre halasztott találkozón kevés helyzet és sok sárga lap (nyolc) után a felek 0-0-s döntetlennel hagyhatták el a Camp Nout.

Azon a decemberi estén egyik csapat sem akart futballozni. Kérdés, egyáltalán tudott volna-e olyan színvonalon játszani, mint a 2010-es évek elején-közepén, amikor tényleg a világ két legjobb csapata mérte össze erejét egy-egy szezonban akár hat alkalommal is.

Cristiano Ronaldo és Zinédine Zidane - ideiglenes - távozásával, illetve a Barcelona saját kárára átalakuló, vagy inkább leépülő játékospolitikája után, gyakorlatilag Lionel Messi az egyetlen, aki fent tartja a Clásico csillagát az égen.

Nem biztos, hogy Zinédine Zidane a legmegfelelőbb megoldás a Real generációváltásának levezénylésére Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Hatalmas kérdés, meddig képes az argentin zseni egyedül a hátán cipelni az öregedő és sérülékeny játékosok egyvelegét alkotó Barcelonát.

Katalóniában lassan azon is el kell gondolkodni, hogy mi az a pont, ameddig Messi a hasznára lehet a csapatnak, és mikortól válik károssá.

Tény, hogy egyesek szerint Messi túlnőtt a klubon. A tisztes búcsúztatásra jó alkalom lehet a 2021-es elnökválasztás, ami a jelenlegi Bartomeu-éra végét is jelentheti. Azonban a 2015 óta hivatalban lévő elnök leváltásához a kihívónak valami drasztikusat kéne ígérni. Ilyen lehet Messi búcsúztatása, és egy új éra tervének felépítése.

Bartomeu elnök átigazoláspolitikájának újabb "gyöngyszeme", Martin Braithwaite a kieső helyen álló Leganés csapatából érkezett Forrás: AFP/Josep Lago

Madridban a klub játékospolitikája átalakult. Egyre ritkább az Eden Hazardhoz hasonló világsztárok megkaparintása.

A „galaktikusok" helyett fiatal, óriási potenciállal bíró tehetségekből próbálják a következő dinasztiát kiépíteni Florentino Pérezék.

Nagy kérdés, hogy a kispadon megvan-e ehhez a megfelelő szakember. Zidane sikereit és motiváló erejét nem lehet elvitatni a sorozatban három BL-t nyerő csapat kapcsán, azonban most egy teljesen más feladata lenne a franciának: csapatot építeni, és kitalálni egy hatékony játékrendszert.

Megtépázott madridi örökmérleg, előzött a Barcelona

A 2010-es években a két csapat párharca szinte teljesen megfordult. (Aki nem szereti a számokat, görgessen hármat lefelé!) Összesen 37 alkalommal játszottak egymással a felek, ebből 17 Barcelona-, 10 Real-győzelem mellett 10 döntetlen született. Ami durvább képet fest a Barcelona dominanciájáról, az az évtized bajnoki összevetése.

Az elmúlt tíz év alatt lejátszott 20 La Liga-mérkőzésből mindössze hármat(!) tudott megnyerni a madridi csapat a Barca ellen.

Ennek fényében nem meglepő, hogy csak 2012-ben és 2017-ben tudták megnyerni a bajnokságot, szemben a katalánok hét aranyérmével. Ha ezt a listát kibővítjük a 2004-05-ös szezonig, a Barca 10-4-re vezet a Reallal szemben, ami óriási presztízsvereséget jelent Madridban.

A Barcelona az elmúlt egy évtizedben több mutatóban is megelőzte a Real Madridot Forrás: AFP/Cristina Quicler

A La Liga történetében a legutóbbi játéknap után fordult elő először, hogy a Barcelona szerzett gólok tekintetében megelőzze a Realt. 2004-ben, Lionel Messi érkezésekor még a fővárosi csapat vezetett 4 711 – 4 641-re, de mostanra az állás már megfordult, a Barcelonánál az előny 6 151 – 6 150 arányban.

Egy éve a Barcelona négy nap alatt két alkalommal is legyőzte a Realt a rivális otthonában, amivel a két csapat egymás elleni párharca során először, 96-95-re átvette a vezetést a győzelmek tekintetében. A Real 2017. augusztus 16-án tudta legutóbb legyőzni Messiéket, azóta hétmeccses nyeretlenségi sorozatban vannak a madridiak. A Santiago Bernabéu sem bizonyul bevehetetlen várnak, ugyanis

a legutóbbi négy, a fővárosban megrendezett bajnokit a Barca nyerte.

Benzema 500. mérkőzése a Realban, győzelmi kényszer alatt

Két héttel ezelőtt az elmúlt időszak pocsék Barca elleni mérlege dacára is Zidane csapatát tartottuk volna esélyesnek a szezon harmadik negyedét lezáró mérkőzésnek. Azóta mindkét csapattal sokat fordult a világ.

Tényleg Lionel Messi az utolsó csillag az el Clásico egén? Forrás: NurPhoto/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

A Barcelona a kudarccal záruló Spanyol Szuperkupa után búcsút intett annak az Ernesto Valverdének, akivel mindkét teljes szezonjában bajnoki címet ünnepelhetett a katalán együttes. A szép játék hiánya, valamint Messi állítólagos közbenjárása után mégsem volt maradása.

Valverde helyét az a Quique Setién vette át január közepén,

aki a Real Betist a liga egyik legszebben futballozó csapatává tette.

Nincs könnyű dolga a BL-ben 61 évesen, egy Napoli elleni 1-1-gyel debütáló szakembernek. Mégis, ha nem lenne ez a hétközi nápolyi iksz, akkor azt mondhatnánk, hogy a Barca játéka meccsről meccsre egyre mutatósabb lett. Dél-Olaszországban nem elég, hogy végig ötlettelenül futballozott,

kulcsjátékosai közül - Luis Suárez, Ousmane Dembelé és Jordi Alba után - Gerard Piqué is megsérült.

Eden Hazard (jobbra) újra megsérült, így Marco Asensio mellett nem számíthat rá Zidane. A Barcelonának négy kulcsjátékosa, Suárez, Alba, Dembelé és Piqué is sérüléssel bajlódik Forrás: AFP/Jose Jordan

A Real Madrid egy hónap alatt elronthatja, amit addig nagy nehezen, egy átalakuló kerettel felépített a szezonban.

A Real Sociedad egy óriási meccsen 4-3-ra kiejtette a kupából a fővárosiakat – ha megnézzük azt a kezdőt, amit pályára küldött, akkor azt érezhetjük, hogy Zidane egy kicsit lebecsülte a szezon meglepetéscsapatát. A hónap második felében előbb két katasztrofális teljesítménnyel (Celta Vigo 2-2, Levante 0-1) hárompontos előnyéből kétpontos hátrányt csinált a bajnokságban, majd szerdán nyert helyzetből, öt perc alatt került 2-1-es hátrányba a Manchester City ellen a BL-ben.

Újabb kevésbé pozitív adat, hogy

a Real 354 perce nem tudta bevenni Marc André ter Stegen kapuját.

Kérdés, ki lesz az, aki megtöri ezt a közel négymérkőzéses góltalansági szériát. A pályafutása 500. madridi fellépésére készülő Karim Benzema formája visszaesett. Miután Eden Hazard ismét megsérült, a 2022 nyaráig szerződést hosszabbító franciának az Alético elleni győztes gólja után ismét a csapat nyerő emberévé kellene válnia.

A Real Madrid 354 perce nem tudja bevenni Marc André ter Stegen kapuját Forrás: AFP/Adrian Dennis

A Real egyébként olyan, mint egy jó krimi a bajnokságban: nem lehet tudni, ki lesz a gyilkos.

A csapat 46 bajnoki gólján 17 különböző játékos osztozik.

A Barcelona 62 találatából 18-at is a hetedik(!) gólkirályi címére hajtó Messi szerzett. Ami reményt adhat a fővárosiaknak, az a Barca sebezhető védelme, amelyből szerdán Piqué is kidőlt. Hiába ter Stegen megannyi bravúrja, a 29 kapott gól 25 meccsen rengeteg. Thibaut Courtois viszont egyre jobb formában véd, 14 gólt kapott 22 mérkőzésen. Ez már-már „oblaki" szint.

Nem várunk nagy játékot a vasárnap 21:00-kor kezdődő 244. el Clásicón. Kellemes meglepetés lenne, ha nem lenne igazunk, és az állandó feszültség mellett a jó futball is visszatérne a Santiago Bernabéu gyepére a 26. forduló záró mérkőzésére.