Vágólapra másolva!
Vasárnap este a Premier League 27. fordulójának rangadóján az Arsenal 3-2-re legyőzte az Evertont az Emirates Stadionban.

A találkozó azért is érdekes volt, mert a két csapat az utóbbi hónapokban hasonló utat járt be. Az Arsenalnál tavaly december 21-én nevezték ki Mikel Artetát, míg az Evertonnál egy nappal később jelentették be Carlo Ancelotti érkezését. Két hónap alatt mindkét edző csodát tett bukdácsoló csapatával. Ancelottival az Everton nyolc meccsből ötöt megnyert, kétszer döntetlen játszott, és csak a bajnoki címvédő Manchester City otthonában szenvedett vereséget, ráadásul a kinevezése óta csak a Liverpool szerzett több pontot a Premier League-ben.

Carlo Ancelotti remek munkát végez az Evertonnál Forrás: AFP/Tolga Akmen

Artetával az Arsenal tavaly december 29-én, a Chelsea elleni rangadón kapott ki utoljára. Az észak-londoniak azóta kilenc meccsen ötször nyertek, négyszer döntetlent játszottak, és 2020-ban az egyetlen veretlen csapat az öt európai top bajnokság csapatait tekintve.

Az Arsenal a legutóbbi öt Everton elleni meccsét megnyerte az Emirates Stadionban, ráadásul 1996 januárja óta - amikor még Bruce Rioch volt a csapat edzője - nem kapott ki hazai bajnoki mérkőzésen a Mersey-parti csapattól.

Ennek ellenére 50 másodperc telt el a mérkőzésből, amikor megszerezte a vezetést az Everton. Egy szabadrúgás után David Luiz fejéről Dominic Calvert-Lewin felé szállt a labda, az angol támadó pedig hét méterről, akrobatikus mozdulattal a kapu jobb oldalába ollózott.

A 22 éves angol támadó már a 12. gólját lőtte a Premier League idei szezonjában, ezzel pedig beállította Kevin Campbell 1999/2000-es szezoncsúcsát, aki az utolsó angol focista volt, aki eljutott 12 gólig az Evertonban.

A folytatásban az Arsenal átvette a játék irányítását, és a 27. percben kiegyenlített. A megsérült bosnyák balhátvéd, Sead Kolasinac helyére beálló Bukayo Saka tökéletes beadására a 20 éves Eddie Nketiah érkezett középen, és a levegőben úszva a hosszú sarokba belsőzött.

A 18 éves Saka gólpassza után a 20 éves Nketiah lőtt gólt az Arsenalban. Ilyenre, hogy két 21 éven alul játékos hozzon össze egy találatot, legutóbb 2008 szeptemberében volt példa, akkor a brazil Denilson átadása után a dán Nicklas Bendtner lőtt gólt a Bolton Wanderersnek.

A 33. percben megfordította a meccset az Arsenal.

A védelemből kilépő David Luiz gyönyörű labdát tálalt Pierre-Emerick Aubameyang elé, a ziccerben kilépő gaboni csatár pedig higgadtan a bal alsó sarokba gurított a kilépő Pickford mellett.

Az első félidő hosszabbításában a semmiből egyenlített az Everton. Egy 18 méteres eltört kapáslövésbe Yerry Mina csúsztatott bele a kapu előtt, az érkező Richarlison pedig közelről a kapuba sodortra a labdát.

A második félidő első percében az Arsenal lemásolta az Everton meccs eleji remek kezdését. Az első támadásból Nicolas Pépé kapott labdát a jobbszélen, a középre tekert labdáját pedig Aubameyang hét méterről a kapu bal oldalába fejelte.

A folytatásban is az Arsenal irányította a játékot, az Evertonnak nem nagyon voltak helyzetei. Az 59. percben a liverpooli csapatban becserélték a portugál André Gomest, aki három és fél hónnappal az után lépett pályára, hogy a Tottenham elleni novemberi meccsen eltört a bokája.

Granit Xhaka is üdvözölte a pályán a portugál középpályást Forrás: AFP/Tolga Akmen

A 73. percben ismét egyenlíthetett volna az Everton. Dominic Calvert-Lewin érkezett egy lecsorgó labdára, de a közeli lövésébe Bernd Leno hatalmas bravúrral belekapott. Öt perccel később ismét gólt lőhetett volna az Everton, de Richarlison ziccerét a német kapus lábbal védeni tudta.

A 86. percben lezárhatta volna a meccset az Arsenal. Pickford rossz passza után megszerezték a labdát a hazaiak, Nketiah lőtt 10 méterről, de a fiatal csatár labdája a keresztlécre vágódott.

Az utolsó percekben az Everton beszorította az Arsenalt, és a 93. percben még egyenlíthetett is volna, de Calvert-Lewin négyméteres fejese néhány centivel a kapu mellé csorgott. Az Arsenal így megnyerte a meccset, feljött a tabella kilencedik helyére, és minden sorozatot figyelembe véve már 10 meccs óta veretlen.

1. félidő
45Yerry Mina
45Richarlison
45Richarlison
33Pierre-Emerick Aubameyang
33David Luiz
31Morgan Schneiderlin
27Edward Nketiah
27Bukayo Saka
18Sead Kolasinac
1Dominic Calvert-Lewin
2. félidő
90Andre Gomes
82Fabian Delph
82Mesut Ozil
76Daniel Ceballos
73Gylfi Sigurdsson
60Alex Iwobi
59Morgan Schneiderlin
46Pierre-Emerick Aubameyang
46Nicolas Pepe
Összeállítások
Arsenal4-2-3-1
Everton4-2-3-1
Football Pálya
22
Pablo
Mari
17
Cedric
Soares
0
Kieran
Tierney
21
Calum
Chambers
1
Bernd
Leno
2
Hector
Bellerin
20
Shkodran
Mustafi
23
David
Luiz
31
Sead
Kolasinac
8
Daniel
Ceballos
34
Granit
Xhaka
11
Theo
Walcott
25
Jean-Philippe
Gbamin
1
Jordan
Pickford
19
Djibril
Sidibe
13
Yerry
Mina
2
Mason
Holgate
3
Leighton
Baines
8
Fabian
Delph
18
Morgan
Schneiderlin
7
10
Gylfi
Sigurdsson

Arsenal

Kezdők
22Pablo Mari
17Cedric Soares
0Kieran Tierney
21Calum Chambers
1Bernd Leno
2Hector Bellerin
20Shkodran Mustafi
23David Luiz
33
31Sead Kolasinac
18
8Daniel Ceballos
76
34Granit Xhaka
19Nicolas Pepe
46
10Mesut Ozil
82
14Pierre-Emerick Aubameyang
46
33
30Edward Nketiah
27
26Emiliano Martinez
5Sokratis Papastathopoulos
29Matteo Guendouzi
11Lucas Torreira
24Reiss Nelson
77Bukayo Saka
27
9Alexandre Lacazette
Cserék

Everton

Kezdők
11Theo Walcott
25Jean-Philippe Gbamin
1Jordan Pickford
19Djibril Sidibe
13Yerry Mina
45
2Mason Holgate
3Leighton Baines
8Fabian Delph
82
18Morgan Schneiderlin
59
31
7Richarlison
45
45
10Gylfi Sigurdsson
73
17Alex Iwobi
60
9Dominic Calvert-Lewin
1
22Maarten Stekelenburg
5Michael Keane
23Seamus Coleman
21Andre Gomes
90
26Tom Davies
20Bernard
27Moise Kean
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista