Ellenfele péniszébe harapott, öt évre eltiltottak egy focistát

SOC CLAU INJURED RAYADOS MONTERREY INJURED FUTBOL SOCCER LESIONADO SEMANA 12 WEEK 12 CLAUSURA 2007 MONTERREY VS SAN LUIS HORIZONTAL
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
A francia amatőr ligában egy játékos megharapta ellenfele péniszét. Az eset az SC Terville-AS Soetrich mérkőzés után történt, egy vita fajult tettlegességig, a harapót végül öt évre eltiltották a játéktól.

A bizarr eset Terville városában történt, nagyjából 300 kilométerre Párizstól, még novemberben. A lefújás után estek egymásnak a két csapat játékosai, a verekedés pedig az öltözőben, majd a parkolóban is folytatódott.

A Terville egyik játékosa próbálta szétválasztani a feleket, amikor a Soetrich egyik focistája beleharapott a péniszébe. A támadás után a sérültet kórházba kellett szállítani, ahol 12 öltéssel varrták össze a sebét, négy napig munkába sem tudott menni.

A kép illusztráció Forrás: MEXSPORT/Alejandro Acosta

A vizsgálat után a Soetrich csapatát 200 euróra büntették, a harapó játékost öt évre eltiltották. A pórul járt Terville-játékost is eltiltották júniusig, ugyanis ő is randalírozott az öltözőben. Pénzbüntetést kapott a Terville csapata is, amiért a klubvezetők nem biztosították megfelelően a mérkőzést, sőt a csapattól két pontot is levontak még novemberben.