Vágólapra másolva!
Az NB I 21. fordulójának utolsó párosításában a Ferencváros a MOL Fehérvárt fogadta a Groupama Arénában. A mérkőzésen végig a hazaiak domináltak, 1-0-s vezetés után akár 2-0-ra is növelhették volna az előnyüket, de Isael kihagyta a Varga Roland által kiharcolt tizenegyest a meccs hajrájában. A találkozót a vezetőedzők és a játékosok is értékelték a lefújást követően.

A győztes együttes mestere, Szergej Rebrov így látta a fehérváriak elleni győzelmet:

„Három nagyon fontos pontot szereztünk a mai mérkőzésen, lehet is most ünnepelni, de holnap már a következő meccsre készülünk, a Mezőkövesd ellen.

Azt vártam a csapattól, hogy az esetleges labdavesztések után is azonnal támadják le az ellenfelet, nem hagytuk ma a vendégeket kibontakozni.

Mindenki szereti a pörgős, intenzív meccseket, élvezettel játszottak a fiúk, ez nekik is és a szurkolóknak is nagyon jó.

Természetesen ahhoz, hogy ez így menjen, azért dolgozni kell."

Joan Carrillo, a MOL Fehérvár vezetőedzője szerint egy rendkívül kemény találkozón kellett bizonyítaniuk:

„A mérkőzés úgy alakult, ahogy arra számítottunk, nagyon kemény volt a játékosoknak. A védekező feladatokat többé-kevésbé jól sikerült megoldani, de támadásban és labdabirtoklásban jobban kellett volna teljesítenünk.

Voltak olyan futballisták ma a csapatban, akik nem ott játszottak, ahol szoktak ezen a sok szempontból nehéz mérkőzésen."

Joan Carrillo, a fehérváriak mestere sem tudott csapatán segíteni a Ferencváros ellen. Forrás: Koncz Marton/Koncz Marton

Varga Roland, a Ferencváros csereként beállt játékosa mindent megtett a sikerért:

„Tudjuk, hogy nagyon fontos mérkőzés volt, de a vendégeken nagyobb volt a nyomás, hogy beérjenek minket. Mi nyugodtan játszottunk és minden összejött nekünk a mai meccsen, remélem a folytatás is jó lesz.

Végig kézben tartottuk a mérkőzést, megérdemelten nyertünk a mai napon.

Tudtuk, hogy a pontrúgásokból és kontrákból veszélyesek, de ezeket ma nem tudták alkalmazni, jól oldottuk meg a feladatot. A sikerre pedig mindig nagyon éhesek vagyunk.
Az edző azt kérte tőlünk, hogy maradjon minden úgy, ahogy megbeszéltük és abból is meglesznek majd a lehetőségeink.

A tizenegyesre nem én voltam kijelölve, így kénytelen voltam átadni, de legközelebb elgondolkodok a dolgon, hogy én álljak a labda mögé."

Hangya Szilveszter, a MOL Fehérvár játékosa egy elmaradt piros lapot hiányolt a 90 percből:

„Nem volt szokatlan a jobbhátvéd pozíció nekem, úgy érzem, hogy megoldottam a feladatomat.

Sajnálom, hogy kikaptunk, ha elől jobban megoldjuk a dolgokat, akkor ez jobban is alakulhatott volna, ugyanakkor hiányolok egy elmaradt kiállítást.

A mérkőzés elején egy kicsit hátul védekeztünk, ez is volt a probléma, aztán a második játékrészben váltottunk és már dominálni is tudtunk.

A folytatásban sem adjuk fel, megyünk előre, a Fradi is tud botlani, de mi a saját utunkra koncentrálunk."