Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 11. helyén álló Zalaegerszeg a hivatalos honlapján tudatta, hogy fél évre kölcsönvette a bajnoki címvédő Ferencváros játékosát, Bőle Lukácsot.

A középpálya közepén, valamint a két szélen is bevethető Bőle Lukács korábban a Kaposvár, a román Iasi és a Ferencváros színeiben futballozott. Az NB I-ben 89 meccsen hat gólt lőtt, a román élvonalban pedig három szezon alatt 83 bajnokin 14 gólig és 13 gólpasszig jutott. A 2018/19-es idényben 25 bajnokin pályára lépve három góllal és hét gólpasszal járult hozzá az FTC 30. bajnoki címéhez.

Bőle Lukács bajnoki címet nyert a Ferencvárossal Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az idei szezonban három NB I-es bajnokin kezdőként, hármon csereként lépett pályára, ezeken egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott.

- nyilatkozta a zalaegerszegi klub honlapjának a kölcsönszerződés aláírása után Bőle Lukács, aki 11-es mezben futballozik majd. "A Zalaegerszeg nagy múltú és jelentős szurkolótáborral rendelkező klub, amely támadófocit játszik, így támadó szellemű játékosként kifejezetten örülök, hogy ide igazolhattam. Sok potenciál van a csapatban, sokkal többre hivatott a ZTE, mint ahol jelenleg áll a tabellán, én pedig azon leszek, hogy a tudásom legjavát adva segítsem a csapatot a céljai elérésében." – tette hozzá a Fradiból érkező játékos, aki szombat este az Újpest elleni hazai mérkőzésen mutatkozhat be a ZTE csapatában.