Vágólapra másolva!
Könnyen lehet, hogy az angol szövetség (FA) eltiltja a Tottenham focistáját, Dele Allit, aki a koronavírussal kapcsolatban viccelődött.

Dele Alli egy közösségi oldalra töltött fel egy videót, amin egy ázsiai férfin viccelődik, aki szerinte lehet, hogy koronavírussal fertőzött.

Alli maszkkal a fején volt látható a videón, amit a Snapchatre töltött fel. Éppen egy repülőtéren volt, amikor mutatott egy ázsiai férfit, majd kézfertőtlenítőt használt, és azt mondta, a vírusnak ennél gyorsabbnak kell lennie, hogy engem is megfertőzzön.

Dele Alli magának csinált bajt Forrás: AFP/Adrian Dennis

Alli később a kínai közösségi felületen, a Weibón kért elnézést, miután "saját magát és a klubot is lejáratta, ugyanis ezzel nem szabad viccelődni".

Alli egyébként Dubaj felé vette az irányt, miután rövid téli szünetet tartanak a Premier League-ben.

A szövetség több szabályát is megsértette az angol focista azzal, hogy mások számára sértő videót posztolt, ráadásul egy etnikai csoportot is megbánthatott ezzel, döntés a későbbiekben várható.