Lemondott a ZTE edzője, már meg is van az utódja

Dr. Dobos Barna feljuttatta a Zalaegerszeget az NB I-be
Vágólapra másolva!
Dr. Dobos Barna, a labdarúgó OTP Bank Liga 11. helyén álló Zalaegerszeg vezetőedzője az újonccsapat gyenge eredményei miatt felajánlotta a lemondását, amit a klub tulajdonosa el is fogadott. Az új vezetőedző kinevezésére nem kellett sokat várni, ugyanis hétfőn délután a klub a hivatalos honlapján tudatta, hogy Márton Gábor veszi át a csapat irányítását.

Az elmúlt hetek eredménytelensége miatt a ZTE hétfői vezetőségi ülésén dr. Dobos Barna vezetőedző felajánlotta lemondását, amit Végh Gábor tulajdonos elfogadott.

„Nagy élmény volt a Zalaegerszegen eltöltött másfél év, örök emlék a tavalyi idény győzelmi sorozata és a bajnoki cím, az, hogy milyen egységes és remekül futballozó csapatunk volt.

Köszönöm Végh Gábor tulajdonos úrnak és Sallói István sportigazgatónak a bizalmat és hogy kitartottak mellettem" – nyilatkozta a klub honlapjának a távozó dr. Dobos Barna, akinek a két másodedzője, Helm András és Jávorka András is beadta a felmondását.

Dr. Dobos Barna feljuttatta a Zalaegerszeget az NB I-be Forrás: ztefc.hu

Az új edző kinevezésére nem kellett sokat várni, ugyanis a ZTE a hivatalos honlapján tudatta, hogy Márton Gábor veszi át a csapat irányítását. Az 53 éves edző – aki korábban Kaposváron, Pécsen és Siófokon dolgozott – fél évre írt alá, másodedzője pedig Takács Lajos lesz. A stábban marad kapusedzőként Vlaszák Géza, erőnléti edzőként pedig Victor Moore.

A ZTE új vezetőedzője szerdán délután, Lipóton mutatkozik be a Magyar Kupa 9. fordulójában.