Vágólapra másolva!
Nikolics Nemanja, a MOL Fehérvár FC frissen igazolt válogatott labdarúgója ott szeretné folytatni, ahol négy és fél évvel ezelőtt abbahagyta.

A 32 éves csatár a pénteki sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: boldog, hogy ismét Székesfehérváron játszhat, tele van bizonyítási vággyal. Mint mondta, nincs sok ideje felvenni a ritmust, mert megy a bajnokság, így rögtön bizonyítani kell. Megjegyezte, szombaton a Mezőkövesd elleni találkozón is szeretne pályára lépni, Joan Carrilo vezetőedző döntésén múlik, hogy mennyi játékpercet kap.
Kérdésre közölte: bajnoki címeket és Magyar Kupát szeretne nyerni a Fehérvárral, utóbbi még nem jött össze neki a gárdával. Legnagyobb álmának a Bajnokok Ligája-szereplést tartja, ami egyszer már megadatott neki a Legia Warszawa színeiben.

Nikolics szeretne Székesfehérvárról visszavonulni Forrás: AFP/Ferenc Isza

Nikolics Nemanja hangsúlyozta, két és fél éves szerződést kötött, de ennél hosszabb távra tervez Székesfehérváron, mert onnan szeretne visszavonulni. Még 24 gól hiányzik neki ahhoz, hogy az együttes történetének legjobb góllövője legyen, ezt is célként tűzte ki maga elé.
A magyar válogatottság lemondásával kapcsolatban kijelentette: nehéz döntést hozott korábban, amelyen azóta sem változtatott.

Kovács Zoltán sportigazgató kiemelte, Nikolics leigazolásával sikeresebbek lehetnek, mint az elmúlt években. Szerinte a csatár jó fizikai állapotban van, de kilencven percre még nem áll készen.
Kérdésre közölte, hogy távozó várhatóan nem lesz a Fehérvárnál, de akad még kiszemelt, akinek a leigazolásán dolgoznak.

A MOL Fehérvár FC csütörtökön jelentette be, hogy négy és fél év külföldi játék után visszatért labdarúgócsapatába Nikolics.

A szerbiai születésű, 27-szeres magyar válogatott csatár először 2010-ben, Kaposvárról igazolt Székesfehérvárra, ahol öt és fél éven át meghatározó tagja volt az együttesnek. Két bajnoki címet, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert a csapattal, és háromszor az OTP Bank Liga gólkirálya volt. Ezután a lengyel Legia Warszawában futballozott 2015-ben és 2016-ban, majd aláírt az egyesült államokbeli Chicago Fire csapatához, ahonnan tavaly, a szezon végén távozott.