Budapesttől 175 km-re játssza hazai kupamérkőzését az Újpest

Újpest, Zsótér Donát, Litauszki Róbert
Budapest, 2018. július 19. A gólszerző újpesti Zsótér Donát (b) és Litauszki Róbert az Újpest FC és az azeri Neftci visszavágó mérkőzésén a labdarúgó Európa Liga-selejtező első körében a budapesti Szusza Ferenc Stadionban 2018. július 19-én. A magyar csapat 4-0-ra győzött és 5-3-as összesítéssel jutott a második körbe. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) még szerdán délután döntött arról, hogy a Szusza Ferenc Stadion pályája sérülésveszélyes és alkalmatlan mérkőzések megtartására. A szombati Újpest-Ferencváros bajnoki rangadó többek között ezért is maradt el, míg a február 11-ei, Újpest-MOL Fehérvár Magyar Kupa találkozóra Szegeden kerül sor.

A negyedik kerületi csapatnak új stadiont kellett találnia, mert a sajátja nem alkalmas mérkőzések rendezésére. A soron következő, február 11-ei Magyar Kupa nyolcaddöntő első mérkőzése az Újpestnek a MOL Fehérvár ellen a szegedi Szent Gellért Fórumban lesz.