Vágólapra másolva!
Az al-Ittihad Kalba hivatalos Instagram-oldalán közölte a klubvezetőség közleményét, amelyben rövid magyarázatot ad a csapat hétfői, szűkszavú bejelentéseire. Az arab emírségekbeli klub két új játékost is bemutatott, a 28 éves zöld-foki-szigeteki Ricardo Gomest, illetve a 27 esztendős, korábbi holland utánpótlás-válogatott szélsőt, Navarone Foort. Nem sokkal később pedig két Instagram-posztban köszönte meg az eddigi játékot a brazil Henriquének, illetve a magyar válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázsnak.

Az albayan.au nevű, arab emírségekbeli portál már hétfő este jelezte, a két új szerzeményt Henrique és Dzsudzsák helyére regisztrálták a keretbe, több részletet viszont nem közölt sem a helyi sajtó, sem az al-Ittihad Kalba.

A most megjelentetett írás – mely, fontos megjegyezni, név szerint egyik játékost sem említi – szerint szigorúan szakmai okokból döntöttek a keretbeli változásokról Kalbában. Az ősszel kinevezett Fabio Viviani és szakmai stábja részletesen kidolgozott jelentést készített minden kerettagról. „A külföldi játékosok lecseréléséről szigorúan a vezetőedző szempontjai szerint született döntés, ugyanis nem illeszkedtek sem a játékstílushoz, sem a hosszú távú célokhoz." – írja a klubelnök Ali Husszain al-Loganit idéző közlemény.

Az al-Ittihad Kalba a 14 csapatos élvonal 11. helyén áll 15 fordulót követően. A bejelentés szerint a változtatás célja az, hogy a csapatjáték hatékonyabbá váljon, az új érkezők pedig jobban passzolnak a vezetőedző elképzeléseihez. Ebből arra lehet következtetni, hogy a klubnál már dolgoztak azon, hogy helyettesíteni tudják a magyar szélsőt, továbbá Dzsudzsák szerződésének felbontásáról és helyettesítéséről a vezetőedző döntött, külön Viviani kérésére igazolták át a Vitesse-től Foort.

„Szükség volt a változtatásra. Ilyenkor nem lehet a neveket nézni, sokkal inkább az számít, hogy a pályán ki mit nyújt. Nem terveztünk nagy változtatásokat, de voltak dolgok, amelyek azonnali változtatást igényeltek. Hisszük, hogy a most meghozott döntések a csapat érdekeit, fejlődését szolgálják majd."

Mindez váratlan fejlemény annak ismeretében, hogy Dzsudzsák menedzsere, Vörösbaranyi József alig egy hete még úgy nyilatkozott, az al-Ittihad Kalba szeretné meghosszabbítani magyar légiósa nyáron lejáró szerződését.

Az üggyel kapcsolatban az nso.hu megkereste Vörösbaranyi Józsefet, aki nem kívánta kommentálni az Arab Emírségekből érkező híreket, valamint a klub búcsúposztját sem, két-három nap időt kért ehelyett.

Szintén kereste a lap az al-Ittihad Kalbát, hogy hivatalosnak tekinthető-e a szerződésbontás Dzsudzsák Balázzsal – egyelőre nem érkezett válasz –, illetve ha valóban szerződést bontottak, erre mikor és milyen feltételek mellett került sor. Utóbbi azért fontos, mert a válogatott szélső tavasszal már csak olyan ország csapatához szerződhet, amelyben a szerződésbontás pillanatában nyitva volt az átigazolási piac.

Dzsudzsák Balázsnak mennie kell az al-Ittihad Kalbától Forrás: al-Ittihad Kalba

Dzsudzsák Balázs egyébként a csapat Instagramon elérhető keretlistájáról is eltűnt kedd délutánra. A Transfermarkt játékospiaci szakportál pedig klub nélküli, szabadon igazolható játékosként tünteti fel február 3-ai dátummal.

A magyar labdarúgó 35 bajnokin kilenc gólt és 13 gólpasszt jegyez a csapatnál.

(forrás: nso.hu)