Balotelli fejbe rúgta ellenfelét, az Inter nem bírt a kieső jelölttel

fbl Horizontal
Brescia's Italian forward Mario Balotelli looks on during the Italian Serie A football match Brescia vs Fiorentina on October 21, 2019 at the Mario-Rigamonti stadium in Brescia. (Photo by Miguel MEDINA / AFP)
Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a második helyen álló Internazionale 1-1-es döntetlent játszott a kiesés elől menekülő Lecce otthonában, míg a Brescia 2-2-es döntetlent játszott a Cagliarival úgy, hogy az utolsó negyedórát emberhátrányban játszotta le, mert a csereként beálló Mario Balotelli hét perc alatt kiállította magát.

Az Internazionale egy esetleg győzelemmel a tabella élére ugorhatott volna. Gólnélküli első félidőt követően a 72. percben tudta megszerezni a vezetést a Lecce ellen Alessandro Bastoni fejesgóljával. Öt perccel később azonban egyenlített a kiesés elől menekülő hazai csapat, Marco Mancosu belsőzött a kapuba egy balról belőtt labdát, így kialakult az 1-1-es döntetlen.

Antonio Conte együttese egymás utáni második mérkőzésén veszített pontokat, így a címvédő Juventus - ha este legyőzi a Parmát - négy ponttal megléphet a tabellán.

A szezont remekül kezdő - de a legutóbbi hat meccsén nyeretlen - Cagliari Joao Pedro góljával korán vezetést szerzett a Brescia otthonában. A hazai csapat az első félidőben Ernesto Torregrossa góljával egyenlített, majd a fordulás után az olasz csatár ismét megvillant, így már a Bresciánál volt az előny. A 68. percben a brazil Joao Pedro tizenegyesével egyenlített a Cagliari. Eugenio Corini, a Brescia edzője mindenképpen meg akarta nyerni a meccset, ezért a 74. percben pályára küldte Mario Balotellit. Az olasz válogatott csatár azonban csak hét percet töltött a pályán, mert a 81. percben egy felívelés után fejbe rúgta a Cagliari védőjét, Ragnar Klavant.

Serie A, 20. forduló
Bologna–Verona 1–1 (1-0)
Brescia–Cagliari 2–2 (1-1)
Lecce–Inter 1–1 (0-0)
Genoa-AS Roma 1-3 (1-2)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista