Vágólapra másolva!
A szlovák labdarúgó-bajnokságban szereplő Dunaszerdahelyi AC a hivatalos honlapján tudatta, hogy fél évre kölcsönvette a Serie A-ban szereplő Genoától Schäfer Andrást.

A 20 éves középpályást tavaly januárban 1 millió euróért igazolt le az olasz klub az MTK-tól, azonban a Serie A-ban ez idáig még nem mutatkozott be.

Egy őrült irányítja a Genoát, ahová most igazolt Schäfer András

Finoman fogalmazva ellentmondásos megítélésű klubba igazolt a napokban Schäfer András. Az MTK fiatal futballistáját az a Genoa szerződtette, amely az egyik legpatinásabb olasz egyesület, 2003 óta azonban egy sokak által pojácának, durvább megfogalmazásban őrültnek tartott vállalkozó, Enrico Preziosi irányít.

Schäfer az őszi szezont kölcsönben a Chievo csapatánál töltötte, de ott is csak egyszer kapott lehetőséget a Primavera csapatban, így a legjobbkor jött neki a váltás.

„Már tavaly nyáron szerettük volna Andrást a csapatunkhoz csábítani, ám akkor ez még különféle komplikációk miatt meghiúsult.

Bízunk benne, hogy ezt az utat Schäfer esetében is sikerülni végigjárnunk" – nyilatkozta a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.

Schäfer András a DAC első téli igazolása Forrás: dac1904.sk

„Nagyon boldog vagyok, úgy érzem, egy igazán profi helyre érkeztem.

Már első pillantásra nagyon jók a körülmények. Remélem, segíteni tudok a csapatnak, szeretnék minél több percet a pályán tölteni" – nyilatkozta az DAC legújabb szerzeménye.

Schäfer András a dunaszerdahelyiek negyedik magyar légiósa lett Kalmár Zsolt, Vida Kristopher és Vida Máté után.