Vágólapra másolva!
A szaúd-arábiai Dzsiddában megrendezett Spanyol Szuperkupa-döntőben a Real Madrid gólnélküli rendes játékidőt követően 11-es párbajban legyőzte a városi rivális Atlético Madridot, így fennállása során 11. alkalommal hódította el a trófeát.

A Spanyol Szuperkupa-döntőben korábban a Király-kupa győztese és a bajnokcsapat találkozott egy oda-visszavágós párharcra, azonban a nagyobb bevétel érdekében Szaúd-Arábiában, a jól megszokott kettő helyett idén négy csapat részvételével rendezték a Spanyol Szuperkupát. A sorozat 36. kiírásában a bajnoki ezüst- és bronzérmest is bevonták a küzdelmekbe, így jött ki a négy résztvevő. A finálénak pikantériát adott, hogy a bajnoki címvédő Barcelona és a kupagyőztes Valencia is kiesett az elődöntőben, így a Dzsiddában rendezett vasárnapi esti meccsen két olyan csapat találkozott, amely a korábbi rendszerben ott sem lehetett volna a Szuperkupa-döntőben.

Szaúd-Arábiában közel sem volt olyan a hangulat, mint egy madridi derbin Forrás: AFP/Fayez Nureldine

Az Atlético edzője, Diego Simeone a legerősebb csapatát küldte pályára, Zinédine Zidane viszont nem számíthatott Karim Benzema, Eden Hazard és Gareth Bale játékára sem. A hiányzó sztárjátékosok ellenére a Real Madrid irányította a mérkőzést, de nagyobb helyzetei az Atléticónak voltak. A 14. percben a portugál Joao Felix lecsapott egy eladott labdára, de lövése néhány centivel kerülte el a Real kapuját.

Ezt követően Álvaro Morata próbált meg eljátszani egy tizenegyest, de a videózás után a játékvezető nem ítélt büntetőt az Atléticónak, és a spanyol csatár sem kapott sárga lapot műesésért.

A folytatásban a Real többet birtokolta a labdát, de komoly helyzeteket nem tudott kidolgozni. Zidane csapatának támadójátékáról mindent elmond, hogy a középcsatár Luka Jovics csak tízszer ért labda, ráadásul egyszer sem a tizenhatoson belül.

A második félidő a 60 millió euróért igazolt szerb támadó szólójával indult, de a 40 méteres sprintje után Jose Gimenez a kapu előterében szerelni tudta. Az 51. percben Jovics ismét megvillant. Isco átadása után megcsinált egy cselt Kieran Trippier mellett, majd 14 méterről megcélozta a bal alsó sarkot, de a labda a kapufát is súrolva mellé ment.

Néhány pillanatra úgy tűnt, Sergio Ramos komoly sérülést szenvedett Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

A 61. percben megijedtek a Real Madrid-szurkolók, ugyanis egy fejes után a Sergio Ramos rosszul fogott talajt, és kifordult a bokája. A csapatkapitány egy ideig a pályán kívül próbálgatta a bokáját, majd újra játékra jelentkezett.

A 68. percben óriási helyzetet hagyott ki a Real Madrid.

Jovics kapott remek ütemű indítást, az alapvonalról középre tekert, az érkező Federico Valverde azonban három méterről a kapu helyett a saját lábára fejelte a labdát.

A folytatásban a Real Madrid uralta a játékot, de nem szakadt meg a győzelemért a színházi hangulatú mérkőzésen. A 91. percben Zidane csapata így is megnyerhette volna a meccset. A brazil Rodrygo csapott le egy lecsorgó labdára, tíz méterről kapura lőtt, de a labda pont a középen helyezkedő Oblak kezében landolt, így jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás.

Nem ez volt mindenidők legmozgalmasabb Szuperkupa-döntője Forrás: AFP/Fayez Nureldine

A ráadás első félidejében is elmaradtak a helyzetek, úgy tűnt, mindkét csapat csak arra játszik, hogy túlessen ezen szaúdi haknitúrán. A 110. percben a Real Madrid eldönthette volna a trófea sorsát, de Oblak védeni tudta Modric lövését és a kipattanóra érkező Mariano Diaz közeli ismétlését is.

A 115. percben emberhátrányba került a Real Madrid.

Álvaro Morata lépett ki ziccerben, a mögötte sprintelő Federico Valverde pedig tudatosan elkaszálta, nem is reklamált a piros lap miatt.

A hajrában az Atlétcio felpörgette a játékot, Courtois-nak két nagy védést is be kellett mutatnia, de végül az eredmény nem változott, így jöhetett a tizenegyespárbaj.

Az első körben Carvajal nem hibázott, ellenben az atléticós Saúl Níguez lövése a jobb kapufán csattant. A második körben a realos Rodrygo elképesztő magabiztossággal lőtt a bal felső sarokba, míg Thomas Partey jobbra tartó félmagas bombáját Courtois hárította. A harmadik körben az aranylabdás Luka Modric a kapu jobb oldalába bombázott, Kieran Trippier pedig jobb felső sarkot lőtte ki. A negyedik körben a védéskényszerben lévő Oblak nem tudta hárítani Sergio Ramos tizenegyesét, így a Real Madrid 4-1-re megnyerte a szétlövést, és fennállása során 11. alkalommal elhódította a trófeát.

Zinédine Zidane vezetőedzői pályafutása során mind a kilenc kupadöntőjét megnyerte, és már a 10. trófeáját hódította el a Real Madriddal.

Spanyol Szuperkupa, döntő
Real Madrid–Atlético Madrid 0–0 – tizenegyesekkel: 4–1
Dzsidda, King Abdullah Sports City
Real Madrid: Courtois – Carvajal, Ramos, Varane, Mendy – Kroos (Vinícius Junior, 103.), Casemiro, Valverde – Isco (Rodrygo, 60.), Modric – Jovics (Díaz, 83).
Atlético Madrid: Oblak – Trippier, Felipe, Giménez (Szavics, 98.), Lodi (Llorente, 89.) – Correa, Thomas, Herrera (Vitolo, 56.) , Saúl Níguez (Arias, 101.) – Joao Felix, Morata.
Kiállítva: Valverde (115.)