Vágólapra másolva!
Mielőtt egy futballista pályára lép tétmérkőzésen sok ellenőrzésen megy keresztül. Szondába azonban nem kell fújnia. Ha kellene, akkor a Bundesliga történelmének egyik legérdekesebb mérkőzése elmaradt volna. Ugyanis az egyik csapat összes játékosa részeg volt. Pedig azt a szuperrangadót nem is szilveszterkor rendezték. Hanem májusban.

1974. május 18-án, szombaton.

Mindkét csapat a legerősebb összeállításában lépett pályára. A hazaiaknál ott volt Vogts, Stielike, Bonhof, Heynckes, Simonsen, a vendégeknél Maier, Beckenbauer, Breitner, Hoeness, Gerd Müller. Valamennyien a kor legnagyobb sztárjai közé tartoztak. A hazai gárda a második helyen állt a tabellán, a vendég pedig az élen. Igazi szuperrangadó. Főleg ha hozzátesszük, hogy 1969 és 1977 között ez a két csapat osztotta el egymás között a Bundesliga bajnoki címeket. Erre a Borussia Mönchengladbach-Bayern München csatára mégsem a késhegyig menő küzdelem volt a jellemző, hanem a burleszkfilmekbe illő jelenetek. Ahogy a Bayern München és az egész német labdarúgás császára, Franz Beckenbauer fogalmazott:

a kezdés pillanatában egyetlen müncheni játékos sem volt olyan állapotban, hogy volán mögé ülhetett volna. Ám a pályára fel kellett mennie. Egyszerűen nem volt más megoldás.

A Bayern München játékosai részegen léptek pályára a Mönchengladbach ellen Forrás: bundesliga.de

Ugyanis ezt a találkozót az 1973-74-es szezon utolsó fordulójában vívták.

És a szabályok értelmében az összes mérkőzést azonos időben kellett kezdeni az esetleges számolgatások, megegyezések elkerülése érdekében.

Vagyis akárcsak a többi nyolc helyszínen, Mönchengladbachban is délután fél négykor indult a játék. Ám a Bayern játékosai 17 és fél órával korábban fejezték be addigi pályafutásuk legfontosabb találkozóját. Egy másik országban. Ugyanis május 17-én, pénteken 20 óra 15 perckor kezdték a brüsszeli Heysel Stadionban a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjét. Pontosabban annak második részét. Két nappal korábban az Atletico Madrid elleni finálé sem 90, sem 120 perc alatt nem dőlt el, és az akkori szabályok szerint két nap múlva ugyanazon a helyszínen ismét megmérkőzött a két csapat. A BEK/BL-történetének egyetlen kétmérkőzéses döntőjének második felvonásában gálázott a Bayern, és Gerd Müller valamint Uli Hoeness 2-2 góljával 4-0-ra elgázolta a korántsem német erőnléttel rendelkező spanyol csapatot.

Ekkor hódította el először német csapat az európai klubfutball legértékesebb trófeáját. A mérkőzés este 10 után ért véget, a kupaátadás 11 körül, az ünneplés a gyepen majdnem éjfélkor.

A stadionon kívül viszont még másnap délelőtt is tartott. Ekkor juthatott eszébe a vezetők közül valakinek, hogy délután fél négykor Bundesliga-rangadót kell vívni a Ruhr-vidéken. Arról nincsenek hiteles források, hogy ki lehetett ez a józanul gondolkozó, az sem kizárt, hogy a német szövetség illetékesei közül figyelmeztette, esetleg fenyegette meg valaki a véget nem érőnek tűnő ünneplésbe kezdett társaságot. Valahogy sikerült összeszedni a játékosokat, és betuszkolni őket a csapatbuszba. Szerencsére nem Moszkvában vagy Athénban volt a döntő, hanem a közeli Brüsszelben, így sikerült időben Mönchengladbachba érni.

Nyilván a buszon sem alvással vagy az ellenfél játékának elemzésével töltötték az időt az ott lévők.

A Bundesliga történetének egyik legérdekesebb összecsapása volt a Gladbach és a Bayern szuperrangadója Forrás: wr

Pedig az a Gladbach papíron jobb csapat volt, mint az Atletico, az volt a balszerencséje, hogy akkor még egy országból csak egy csapat nevezhetett a bajnokok vetélkedésébe. Az meg az UEFA és a német szövetség óriási szerencséje, hogy nem volt tétje annak a mérkőzésnek. Mert elvileg múlhatott volna rajta a bajnoki cím is, de

egy fordulóval korábban a Bayern legyőzte az Offenbachot, a Gladbach viszont kikapott Düsseldorfban, így három pontra nőtt a különbség a két csapat között. És akkor a győzelemért még csak két pont járt.

Ha a Borussia pontot szerez a 33. fordulóban, idegenben, akkor a bajnoki címet a gólkülönbség döntötte volna el. És a hazaiak azon a délutánon annyit rúghattak volna Európa legjobbjának, amennyit akarnak. Így viszont a találkozó előtt Beckenbauer átvehette a Salátástálat (a BEK-serleg átvétele után 17 órával), bágyadtan felemelte, majd a hóna alá csapta. A gyanúsan csillogó szemű müncheniek fogadták a nagy vetélytárs gratulációját, majd elkezdődött a futballbohózat.

A friss BEK-győztes felállása kilenc helyen egyezett a 19 órával korábbi kezdő 11-gyel. Csak Zobel és Torstensson kapott pihenőt a brüsszeli hősök közül. Jensen és Dürnberger került a két „szerencsés" helyére. De Zobel is csak egy félidőn keresztül józanodhatott a kispadon, ugyanis a második játékrészre jönnie kellett a többieknél is vállalhatatlanabb produkciót nyújtó Dürnberger helyére. Gerd Müllernek is 45 perc vergődés után kegyelmezett meg edzője. De addigra már 4-0 volt a Gladbachnak. A Bayern játékosai néha a két méterre lévő társnak sem tudtak passzolni, a védelem tagjai úgy nézték a mecset félig komolyan vevő ellenfelet, mintha nem tudnák, hol vannak. Hoeness, amikor földre került, komolyan elgondolkozott rajta, hogy egyáltalán felálljon-e, Beckenbauert úgy kerülgette Heynckes, mint a bábukat az edzésen, Sepp Maier pedig többnyire azért szedte ki késve a labdákat a kapujából, hogy minden kapott gólnál feküdhessen egy kicsit a földön. Talán még aludt is ilyenkor egy kicsit. A

Mönchengladbach mondhatni sportszerű volt, mert „csak" 5-0-ra ütötte ki örök riválisát. Ha az utolsó előtti fordulóban nem veszíti el az esélyét a bajnoki címre, akkor 6-0-s győzelemmel ő lett volna a befutó.

Így annak a meccsnek a végeredménye nem befolyásolt semmit. Csak egy érdekes színfoltja a Bundesliga történelmének.

A játékosok a biológia törvényei szerint előbb-utóbb kijózanodtak, és ekkor edzőjük adott témát a sajtónak. Udo Lattek ugyanis még a tavaszi menetelés közben megígérte: ha csapata mindkét trófeát begyűjti, akkor az utolsó mérkőzésről gyalog megy haza. Nagy dérrel-dúrral és a média kiemelt érdeklődése mellett el is indult, de aztán feladta a tervét. Nyilván otthon akart lenni, amikor Franz Beckenbauer a BEK-serleg és a Salátástál után Münchenben átveszi a Világkupát is, és látni akarta hat játékosát, amint a válogatott tagjaként többek között a gladbachi ősellenfelekkel a világbajnoki címet ünnepli.