Vágólapra másolva!
Osztermájer Gábor vezetőedző már nem ideiglenes megbízatással irányítja a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC csapatát.

A Tolna megyei klub honlapja pénteken arról számolt be, hogy Osztermájer kinevezését véglegesítették, szerződése nyárig érvényes.

A 41 éves Osztermájert november 4-én nevezték ki a paksi együttes élére, ahonnan egy nappal korábban távozott a nyáron érkezett Tomiszlav Szivics. A Paks akkor 11 forduló után a tizedik helyen állt a tabellán.

Osztermájer Gábor (balra) a Paks edzője Forrás: paksifc.hu

Osztermájer első megbízatása csak a soron következő, Kisvárda elleni hazai mérkőzésre szólt, végül azonban ő irányította a csapatot az őszi szezon hátralévő részében. A bajnokságban öt mérkőzése közül kettőt megnyert, egy döntetlen lett, kettőt elveszített. Az együttes így változatlanul a tizedik a 12 csapatos bajnokságban, azonos pontszámmal a már kieső helyen álló újonc Zalaegerszeggel.

A Paks Osztermájer vezetésével a Magyar Kupában nyolcaddöntőbe jutott - a harmadosztályú Credobus Mosonmagyaróvárt győzte le vendégként 4-0-ra -, ahol a szintén harmadik vonalban szereplő Pécsi MFC-vel találkozik.