Vágólapra másolva!
A Premier League 19. fordulójának péntek esti záró mérkőzésén a Manchester City majdnem 80 percet emberhátrányban játszva, 3-2-re kikapott a Wolverhampton Wanderers vendégeként. Pep Guardiola csapata így maradt a tabella harmadik helyén, és már 14 pont a hátránya az első helyen álló Liverpool mögött.

Rosszul kezdődött a meccs a City számára, ugyanis a 11. percben egy rossz ütemű kifutás után Ederson a tizenhatoson kívül elsodorta Diogo Jotát, a játékvezető pedig habozás nélkül kiállította a manchesteri csapat kapusát.

Ezt követően a City szerzett vezetést, de nem mindennapi körülmények között. Rijad Mahrez esése után a játékvezető kirúgást ítélt a Wolverhamptonnak, azonban néhány percnyi videózás után kiderült, hogy Leander Dendoncker rúgta fel az algériai szélsőt, így tizenegyest kapott a manchesteri csapat. A labda mögé Raheem Sterling állt oda, azonban a jobb alsó sarokba tartó gyenge lövését Rui Patricio könnyedén hárította.

Martin Atkinson azonban újrarúgatta a büntetőt, mert a lövés pillanatában többen is befutottak a tizenhatoson belülre, ráadásul a portugál kapus is jócskán kilépett a gólvonalról. A labda mögé ismét Sterling állt oda – miközben Guardiola hevesen integetett, hogy más rúgja -, az angol válogatott támadó másodszor is a jobb alsót célozta meg, Rui Patricio ezúttal is védett, de a labda visszapattant Sterling elé, aki az ismétlést az üres kapuba gurította.

A folytatásban a City inkább a védekezésre helyezte a hangsúlyt, Pep Guardiola csapata mindössze 39%-ban birtokolta a labdát, ilyenre nem sűrűn volt példa a katalán edző pályafutásában.

A második félidőt gyönyörű góllal kezdte a City.

Kevin De Bruyne gyönyörű ütempasszával Sterling lépett ki ziccerben, és a kilépő Rui Patricio fölött átnyeste a labdát.

Az angol válogatott támadónak ez volt a szezonbeli 11 bajnoki gólja, míg a belga karmester már 11 gólpassznál jár.

Az 55. percben visszajött a meccsbe a Wolves. Egy labdaszerzés után Adama Traore iramodott meg a Manchester City kapuja felé, majd 22 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.

A mali származású spanyol támadó a harmadik játékos a Premier League-ben - Eden Hazard és Jamie Vardy mellett -, aki egy szezonon belül három gólt lőtt Pep Guardiola csapatának.

A szépítőgól után a hazaiak szinte a teljes második félidőt végigtámadták, több nagy helyzetet is kidolgoztak, de a vendégek védői óriási mentéseket mutattak be.

A 82. percben aztán egy elképesztő egyéni hiba után egyenlített a Wolverhampton.

Benjamin Mendy hanyagul fedezte a labdát, az érkező Adama Traore pedig harcosan elvette tőle a tizenhatoson beül, majd a középre tett passzát az érkező Raúl Jimenez közelről a kapuba lőtte.

A hajrában a Wolves ment előre a győztes gólért, és a 90. percben meg is nyerte a meccset. Matt Doherty indult meg a City kapuja felé, kényszerítőzött Raúl Jimenezzel, majd a sarokkal visszakapott labdát 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtte.

A 93. percben még egyenlíthetett volna a Manchester City, de Raheem Sterling 19 méteres szabadrúgása a felső lécen csattant.

Ezzel a vereséggel Pep Guardiola csapata maradt a tabella harmadik helyén, és már 14 pont a hátránya az első helyen álló Liverpool mögött, Klopp együttese ráadásul egy meccsel kevesebbet játszott.

1. félidő
25Raheem Sterling
25Raheem Sterling
24Raheem Sterling
14Sergio Aguero
12Ederson Moraes
2. félidő
90Raul Jimenez
89Raul Jimenez
89Matt Doherty
82Raul Jimenez
82Adama Traore
79Diogo Jota
73Jonny
67Kevin De Bruyne
60Nicolas Otamendi
55Adama Traore
55Ruben Neves
50Raheem Sterling
50Kevin De Bruyne
46Riyad Mahrez
Összeállítások
Wolverhampton Wanderers3-4-3
Manchester City4-2-3-1
Football Pálya
17
Morgan
Gibbs-White
15
Willy
Boly
11
Rui
Patricio
32
Leander
Dendoncker
16
Conor
Coady
27
Romain
Saiss
2
Matt
Doherty
8
Ruben
Neves
28
Joao
Moutinho
19
37
Adama
Traore
14
Aymeric
Laporte
19
Leroy
Sane
21
David
Silva
5
John
Stones
31
Ederson
Moraes
2
Kyle
Walker
30
Nicolas
Otamendi
25
22
Benjamin
Mendy
16
20
Bernardo
Silva

Wolverhampton Wanderers

Kezdők
17Morgan Gibbs-White
15Willy Boly
11Rui Patricio
32Leander Dendoncker
16Conor Coady
27Romain Saiss
2Matt Doherty
89
8Ruben Neves
55
28Joao Moutinho
19Jonny
73
37Adama Traore
82
55
9Raul Jimenez
90
89
82
18Diogo Jota
79
21John Ruddy
4Jesus Vallejo
5Ryan Bennett
7Pedro Neto
10Patrick Cutrone
29Ruben Vinagre
49Max Kilman
Cserék

Manchester City

Kezdők
14Aymeric Laporte
19Leroy Sane
21David Silva
5John Stones
31Ederson Moraes
12
2Kyle Walker
30Nicolas Otamendi
60
25Fernandinho
22Benjamin Mendy
16Rodri
20Bernardo Silva
26Riyad Mahrez
46
17Kevin De Bruyne
67
50
7Raheem Sterling
50
25
25
24
10Sergio Aguero
14
1Claudio Bravo
8Ilkay Gundogan
11Oleksandr Zinchenko
12Angelino
27Joao Cancelo
47Phil Foden
50Eric Garcia
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista