Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 11. helyén álló AC Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Zlatan Ibrahimovic a szezon végéig szóló szerződést kötött a klubbal.

A svéd klasszis már december elején szivárogtatott némi információt arról, hogy Olaszországban folytatja pályafutását, a hírek szerint a Bolognától és az AC Milantól kapott ajánlatot. Előbbit hamar visszautasította, utóbbi viszont komoly kérőnek bizonyult, mostanáig a szerződés részletein ment az egyezkedés.

„Olyan klubhoz térek vissza, amelyet óriási tiszteletben tartok, és egy olyan városba, amelyet nagyon-nagyon szeretek. Harcolni fogok, hogy megváltoztassam az idény eddigi menetét, mindent megteszek, hogy a csapattársaimmal együtt sikeresek legyünk és elérjük a közös céljainkat" – mondta Ibrahimovic a milánói klub honlapjának.

Ibra féléves megállapodást kötött a szebb napokat is látott milánói klubbal, ez idő alatt három millió eurót fog keresni.

Bizonyos feltételek teljesítése mellett a szerződést egy évvel meghosszabbíthatják a felek.

Ibrahimovic 2010 és 2012 között már játszott az AC Milanban, 85 mérkőzésen 56 gólt szerzett, és volt 24 gólpassza is. A 38 éves támadó legutóbb a Los Angeles Galaxyban futballozott, ahol két év alatt 56 meccsen 52 találatot jegyzett.