Vágólapra másolva!
Az olasz sportsajtó értesülése szerint a Serie A éllovasa, az Internazionale a januári átigazolási időszakban vételi ajánlatot tesz az FC Barcelonának a katalánoknál futballozó Arturo Vidalért.

Az olasz bajnokságban a Juventust jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőző milánói gárda vezetői, ha igaz, 12 millió euróért vinnék a spanyol bajnoki címvédő együttes 32 éves chilei középpályását.

Arturo Vidalnak korántsem biztos a helye a Barca kezdőjében Forrás: AFP/Isabella Bonotto

Egyes források úgy tudják, hogy az Inter nyártól szerződtetné Vidalt, aki addig - kölcsönszerződés keretében - fél évet még maradna a katalán csapatnál.

Megszerzését állítólag a vezetőedző, Antonio Conte szorgalmazza a leginkább. Conte és Vidal korábban már dolgozott együtt, méghozzá sikerrel, igaz, nem az Internél, hanem a Juventusnál, 2011 és 2014 között, amikor is bajnoki címeket és szuperkupa-elsőségeket is ünnepelhettek.