Vágólapra másolva!
Alex Oxlade-Chamberlain, a Liverpool válogatott labdarúgója bokasérülés miatt idén már nem állhat csapata rendelkezésére.

Jürgen Klopp, a Bajnokok Ligájában címvédő, a Premier League-ben első helyen álló együttes vezetőedzője elmondta: a 26 éves középpályás szombaton sérült meg, amikor a Liverpool - első alkalommal - megnyerte a klubvilágbajnokságot.

- mondta a német tréner.

Alex Oxlade-Chamberlain idén már nem léphet pályára Forrás: AFP/Mustafa Abumunes

A Liverpool a klubvilágbajnokság szombati döntőjében hosszabbítást követően 1-0-ra legyőzte a Flamengót, Oxlade-Chamberlain kezdőként 75 percet játszott a mérkőzésen.

Az ünnepi időszakban az angol csapat nyolc nap alatt három mérkőzést játszik: csütörtökön a második helyezett Leicester Cityhez látogat, majd vasárnap a Wolverhampton Wanderers, jövő csütörtökön pedig a Sheffield United gárdáját fogadja a Premier League-ben.