Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Real Madrid gólnélküli döntetlent játszott az Athletic Bilbaóval a Santiago Bernabéu Stadionban.

A találkozó esélyese a Real Madrid volt, amely 12 mérkőzés óta veretlen volt a La Ligában. Ráadásul a közelmúlt eredményei is a madridiak mellett szóltak, ugyanis több mint négy éve nem kaptak ki a jelenleg hetedik helyen álló baszkoktól - ezalatt öt győzelem és három döntetlen a mérlegük.

Az első madridi lehetőségre a 11. percig kellett várni.

Egy labdaszerzés után Vinícius Júnior került ziccerbe, egy lövőcsellel elfektetett egy bilbaói védőt, majd öt méterről a kivetődő Unai Simonba lőtt a labdát.

Toni Kroos pályafutása egyik legszebb gólját lőhette volna Forrás: AFP/Javier Soriano

Nyolc perccel később kis híján vezetést szerzett a Real Madrid. Toni Kroos gondolt egyet és egy ritmusváltással három védő között betört a tizenhatoson belülre, ziccerbe került, de az öt méterről leadott lövése Unai Simon vállát is érintve a felsőlécen csattant.

Az ellentámadásból a Bilbao is gólt lőhetett volna. Egy eladott labdával Inaki Williams tört kapura, de a közeli lövését Courtois szögletre ütötte.

A 32. percben újabb madridi helyzet maradt ki.

Karim Benzema lépett ki ziccerben, megtolta a labdát a kapus mellett, éles szögből megpróbálta kapura húzni a labdát, de a visszaérő Unai Nunez a kapu torkából tisztázni tudott.

Benzema továbbra is életveszélyesen játszik Forrás: AFP/Javier Soriano

A hajrában a francia támadónak volt két közeli fejese, de mindkettő Unai Simon kezébe ment. A másik oldalon Kenan Kodro lőtt szépségdíjas gólt a 43. percben, de a játékvezető nem adta meg a találatot, mert a Bilbao támadója lesről indult.

A második félidőben is a Real Madrid irányította a játékot, és a 60. percben majdnem megszerezte a vezetést. A szemsérülést szenvedő Éder Militao helyére beálló Nacho érkezett Kroos jobboldali beadására, a négyméteres fejese azonban a felső lécen csattant.

A folytatásban Zinédine Zidane mindent bevetett a győzelem érdekében. Pályára küldte Gareth Bale-t – akinek a fújjolását már abbahagyták a madridi szurkolók – és a 60 millió euróért igazolt Luka Jovicsot, akinek még csak egy gólja volt a La Ligában.

A 86. percben a szerb támadó kis híján hőssé vált.

Egy jobboldali beadást 11 méterről csúsztatott a jobb kapufára, a Bilbao kapusa, Unai Simon is földbe gyökerezett lábakkal figyelte a labda útját.

Zidane csapatának nem volt szerencséje Forrás: AFP/Javier Soriano

A hajrában a Real Madrid mindent megtett a győzelemért, de nem tudott újabb helyzetet kidolgozni, így maradt a gólnélküli döntetlen. Ezzel az eredménnyel a madridi csapat kétpontos hátrányba került a bajnoki címvédő Barcelonával szemben, míg a Bilbao maradt a tabella 7. helyén.

2. félidő
87Sergio Ramos
86Inaki Williams
73Kenan Kodro
72Vinicius Junior
62Rodrygo
57Eder Militao
Összeállítások
Real Madrid4-3-3
Athletic Bilbao4-2-3-1
Football Pálya
20
Marco
Asensio
12
17
Lucas
Vazquez
7
Eden
Hazard
16
James
Rodriguez
14
13
Thibaut
Courtois
2
Daniel
Carvajal
3
Eder
Militao
4
Sergio
Ramos
23
Ferland
Mendy
21
Ander
Capa
18
Oscar
de Marcos
10
Iker
Muniain
20
Aritz
Aduriz
1
Unai
Simon
5
Yeray
Alvarez
3
Unai
Nunez
4
Inigo
Martinez
17
Yuri
Berchiche
14
Dani
Garcia
16
Mikel
Vesga

Real Madrid

Kezdők
20Marco Asensio
12Marcelo
17Lucas Vazquez
7Eden Hazard
16James Rodriguez
14Casemiro
13Thibaut Courtois
2Daniel Carvajal
3Eder Militao
57
4Sergio Ramos
87
23Ferland Mendy
8Toni Kroos
15Federico Valverde
10Luka Modric
27Rodrygo
62
9Karim Benzema
28Vinicius Junior
72
1Alphonse Areola
5Raphael Varane
6Nacho Fernandez
11Gareth Bale
18Luka Jovic
21Brahim Diaz
22Isco
Cserék

Athletic Bilbao

Kezdők
21Ander Capa
18Oscar de Marcos
10Iker Muniain
20Aritz Aduriz
1Unai Simon
5Yeray Alvarez
3Unai Nunez
4Inigo Martinez
17Yuri Berchiche
14Dani Garcia
16Mikel Vesga
15Inigo Lekue
22Raul Garcia
9Inaki Williams
86
23Kenan Kodro
73
13Iago Herrerin
8Unai Lopez
25Asier Villalibre
19Ibai Gomez
24Mikel Balenziaga
7Benat Etxebarria
12Gaizka Larrazabal
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista