Betörtek a Barcelona sztárjának lakásába az El Clásico előtt

- fbl Square Horizontal
Nem Nelson Semedo (jobbra) az első, aki betörés áldozatává válik az ősszel Spanyolországban
Vágólapra másolva!
Betörtek Nelson Semedónak, a Barcelona portugál labdarúgójának a lakásába pár órával a spanyol bajnokság szerda esti csúcsrangadója előtt.

A spanyol sajtó arról számolt be, hogy a Barcelona játékosai 12.30-kor találkoztak a Sofía Hotelben, míg a rendőrök 14 óra körül értesültek a történtekről, és azonnal megindították a nyomozást, melynek részleteiről egyelőre nem adtak tájékoztatást.

Nem Nelson Semedo (jobbra) az első, aki betörés áldozatává válik az ősszel Spanyolországban Forrás: AFP/Sascha Schuermann

A La Ligában címvédő és listavezető katalán együttes játékosai 18.15-ig tartózkodnak a szállóban. Onnan mennek a közelben lévő Camp Nou stadionba, ahol 20 órától játszanak a szezon első El Clásicóján a tabellán második, velük azonos pontszámmal álló Real Madriddal.

A spanyol sajtó emlékeztetett rá, hogy az elmúlt hónapokban több ismert sportember - így Álvaro Morata, Joaquín, vagy a Real Madridot edző Zinédine Zidane - lakásába is betörtek, a rendőrség szerint egy kifejezetten erre specializálódott banda tagjai.