Vágólapra másolva!
A Ferencváros szerdán este megtartotta hivatalos sajtótájékoztatóját a csütörtök esti, Ludogorec Razgrad elleni Európa-liga találkozó előtt, amelyen a csapat edzőjén, Szergej Rebrovon kívül Isaelt kérdezhették az újságírók.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Razgradból, Bulgáriából.

Először a brazil támadó osztotta meg gondolatait a sajtó képviselőivel a mérkőzéssel kapcsolatban "Óriási tétje lesz a meccsnek, senkit nem kell külön motiválni, mindannyian tudjuk, hogy mekkora siker kapujában vagyunk. Az első pillanattól koncentrálnunk kell, és a maximumot nyújtani, de

bebizonyítottuk már az Európa-ligában, képesek vagyunk bravúros teljesítményre, remélhetőleg holnap este is képesek leszünk erre."

A két csapat a BL-selejtezőben még a nyáron találkozott egymással, abból a párharcból a Fradi kettős győzelemmel jutott tovább, az őszi, budapesti mérkőzésen viszont a bolgárok nyertek 3-0-ra. "Pozitív dolog, hogy valamelyest ismerik már egymást a csapatok, de el kell felejteni a korábbi találkozókat, a sikereket és a kudarcot is.

Minden meccs más, ez pedig különösen fontos lesz mindkét klub életében, úgyhogy felesleges lenne bármelyikből is kiindulni.

Egy váratlan megoldás, egyetlen mozdulat is eldönthet egy ehhez hasonló mérkőzést, természetesen nagyon boldog lennék, ha én tudnám hozzá segíteni a klubot egy ekkora sikerhez."

Szergej Rebrov a taktikáról és a játékosokra nehezedő nyomásról beszélt. „Az egyensúly a legfontosabb az ilyen meccseken, az első pillanattól az utolsóig koncentrálni kell. Most mindenki megmutathatja a karakterét, de kellően felkészültnek érzem a csapatot, hogy helytálljon egy ilyen kiélezett helyzetben."

Isael és Szergej Rebrov a Ferencváros sajtótájékoztatóján a Ludogorec Arénában, egy nappal a razgradi El-selejtezőt megelőzően Forrás: Origo

Az ukrán mester arra a kérdésre, hogy vajon a budapesti 0-3-as meccshez képest miben változott leginkább csapata, így válaszolt:

"A keretben futballozó játékosok nagy részének szokatlan volt, hogy hetente két meccsen kell helytállnia, ráadásul három hónapon keresztül folyamatosan.

Amelyen a Ferencváros történelmi sikert érhet el, amióta ugyanis bevezették a csoportkört az európai kupasorozatokban, egyetlen magyar csapatnak sem sikerült a továbbjutás az egyenes kieséses szakaszba.

A Fradi játékosai kellemes emlékekkel térhettek vissza a razgradi stadionba Forrás: Origo

"Nem jó dolog, hogy ez még egy magyar csapatnak sem sikerült, nekünk viszont most adva van a lehetőség, hogy történelmet írjunk.

Természetesen ez a célunk, a játékosoknak is azt mondtam, hogy ez csak egy plusz motiváció lehet, amellyel élni kell."

A szakember végezetül a meccs időjárásról is szót ejtett. "Hallottam, hogy vélhetően esni fog az eső, és elég hideg lesz. Ennek azonban semmilyen hatása nem lehet a játunkra,

amikor anno -10 fokban futballoztunk a Bajnokok Ligájában, senkit nem érdekeltek a körülmények.

A Ludogorec-Ferencváros El-mérkőzés csütörtökön 21.00 órakor kezdődik, amelyet szokásunkhoz híven élőben közvetítünk majd oldalunkon.