Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó bajnokság 16. fordulójának rangadóján a bajnoki címvédő Manchester City hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Manchester Unitedtól, és már 14 pont a hátránya az első helyen álló Liverpool mögött. 

Hét közben a City idegenben nyert 4-1-re a Burnley ellen, míg a United a Tottenhamet verte otthon 2-1-re. Ilyen előzmények után mindkét gárda jó hangulatban és önbizalommal telve várhatta a szombat estét, ráadásul az Ole Gunnar Solksjaer vezette MU ebben a szezonban a nagycsapatokkal szemben rendre jól teljesített. Saját közönsége előtt legyőzte már a Chelsea-t, a meglepetésre második Leicester Cityt, valamint a Tottenhamet is, sőt, eddig csak a norvég szakember tanítványainak sikerült pontot szerezniük a veretlenül listavezető, Bajnokok Ligája-címvédő Liverpooltól, mellyel Manchesterben játszottak 1-1-es döntetlent még októberben.

A két manchesteri csapatot 11 pont és három pozíció választotta el egymástól a tabellán, de Pep Guardiolának és játékosainak több hiba már nem fért bele, mert a Liverpool szombat délután könnyedén győzött Bournemouth-ban.

A City jól kezdte a meccset, többet birtokolta a labdát, míg a Manchester United kontrákra rendezkedett be. A hazaiak a 14. percben tizenegyest reklamáltak. Bernardo Silva jobbról belőtt labdáját Victor Lindelöf becsúszva blokkolta, a labda azonban rápattant a kezére.

Az eset után jöhetett a videobíró, de Anthony Taylor játékvezető úgy döntött, nem történt szabálytalanság.

A 21. percben a Tottenham ellen parádézó Marcus Rashford betört a tizenhatoson belülre, az oldalról érkező Bernardo Silva pedig kibillentette.

A játékvezető itt is kérte a videobírót, majd tizenegyest ítélt a Unitednak. A labda mögé a sértett állt oda, és higgadtan a bal alsó sarokba lőtt a jobbra vetődő Éderson mellett.

A 27. percben az angol válogatott támadó újabb gólt szerezhetett volna. Egy gyors kontratámadás végén megállította a labdát a tizenhatos vonalán, majd helyből a bal felső sarok irányába csavart, de a labdája a lécen csattant.

Keseregnie viszont nem kellett, mert csapata egy perc múlva újabb gólt szerzett. Egy kontra végén a walesi Daniel James adott labdát Anthony Martialnak, a francia támadó pedig 11 méterről kilőtte a rövid alsó sarkot.

Kétgólos hátrányban a City mindent megtett a szépítésért, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani. Igaz, Pep Guardiola a hosszabbításban újabb tizenegyest kért számon a játékvezetőn, amikor a brazil Fred a becsúszó szerelése közben kézzel ért a labdához.

Az eset után a katalán szakember kis híján dührohamot kapott, hasonlóan mint a Liverpool elleni novemberi rangadón, amikor tizenegyest kért számon Michael Oliver játékvezetőn.

A második félidőt jól kezdte a City.

Az 55. percben a belga Kevin de Bryune került ziccerbe, de a kilencméteres lövését Lindelöf becsúszva blokkolni tudta az utolsó pillanatban. A 64. percben a spanyol válogatott Rodri bombázott kapura, azonban David De Gea akrobatikus mozdulattal kiütötte a labdát a bal felső sarokból.

Az utolsó szűk félórában a Manchester City játékosai teljesen hitehagyottan futballoztak. A játék helyett sokkal inkább a rugdosódással foglalkoztak. A lelátón is forrtak az indulatok. A hazai szurkolók tárgyakkal dobálták meg a szögletet elvégezni készülő Fredet.

A 85. percben összejött a szépítés a Manchester Citynek.

Egy jobboldali szögletre az argentin Nicolas Otamendi robbant be, és négy méterről gólt fejelt.

A középkezdés után Guardiola csapata visszaszerezte a labdát, és azonnal egyenlíthetett volna, de az algériai Rijad Mahrez jobb alsó sarokba tartó lövését De Gea óriási bravúrral kiütötte. Az utolsó percekben a Manchester City mindent megtett az egyenlítésért, de De Geának nem kellett több bravúrt bemutatnia, így a Manchester United újabb rangadót nyert, míg a City minden bizonnyal elbukta a bajnoki címet.

Győzelmével a United feljött a tabella ötödik helyére, míg a bajnoki címvédő Manchester City maradt a harmadik, és már 14 pont a hátránya az első helyen álló Liverpool mögött.

1. félidő
29Anthony Martial
29Daniel James
23Marcus Rashford
22Bernardo Silva
2. félidő
90Kyle Walker
89Jesse Lingard
88Luke Shaw
86Rodri
85Nicolas Otamendi
85Riyad Mahrez
79Kevin De Bruyne
74Anthony Martial
74Andreas Pereira
65Bernardo Silva
59John Stones
54David De Gea
Összeállítások
Manchester City4-3-3
Manchester United4-2-3-1
Football Pálya
19
Leroy
Sane
10
Sergio
Aguero
14
Aymeric
Laporte
11
Oleksandr
Zinchenko
31
Ederson
Moraes
2
Kyle
Walker
5
John
Stones
25
12
17
Kevin
De Bruyne
16
6
Paul
Pogba
3
Eric
Bailly
24
Timothy
Fosu-Mensah
20
Diogo
Dalot
31
Nemanja
Matic
16
Marcos
Rojo
1
David
De Gea
29
Aaron
Wan-Bissaka
2
Victor
Nilsson Lindeloef
5
Harry
Maguire
23
Luke
Shaw

Manchester City

Kezdők
19Leroy Sane
10Sergio Aguero
14Aymeric Laporte
11Oleksandr Zinchenko
31Ederson Moraes
2Kyle Walker
90
5John Stones
59
25Fernandinho
12Angelino
17Kevin De Bruyne
79
16Rodri
86
21David Silva
20Bernardo Silva
65
22
9Gabriel Jesus
7Raheem Sterling
1Claudio Bravo
8Ilkay Gundogan
22Benjamin Mendy
26Riyad Mahrez
85
27Joao Cancelo
30Nicolas Otamendi
85
47Phil Foden
Cserék

Manchester United

Kezdők
6Paul Pogba
3Eric Bailly
24Timothy Fosu-Mensah
20Diogo Dalot
31Nemanja Matic
16Marcos Rojo
1David De Gea
54
29Aaron Wan-Bissaka
2Victor Nilsson Lindeloef
5Harry Maguire
23Luke Shaw
88
39Scott McTominay
17Fred
21Daniel James
29
14Jesse Lingard
89
10Marcus Rashford
23
9Anthony Martial
74
29
22Sergio Romero
38Axel Tuanzebe
53Brandon Williams
18Ashley Young
15Andreas Pereira
74
8Juan Mata
26Mason Greenwood
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista