Vágólapra másolva!
Az angol élvonalban szereplő Watford FC-nek volt már jobb periódusa is a történelmében. A mostani szezonban 15 forduló alatt mindössze 8 pontot gyűjtött az együttes és csak egy győzelem áll a neve mellett. A kiesőhelyen álló csapatnál az idei bajnoki kiírásban a mostani trénerrel együtt már három edző is ült/ül a kispadon.

Szeptemberben jött a hír, hogy mindössze 4 Premier League (PL) fordulót követően a Watford megvált vezetőedzőjétől, Javi Graciától. Régi-új mesterként visszatért az együtteshez a szintén spanyol Quique Sánchez Flores, akit kevés siker, és 85 munkában töltött nap után elbocsátottak a klubtól. Pénteken meglett Flores utódja, Nigel Pearson, akit az idény végéig bíztak meg a feladattal, hogy segítse megtalálni a kiutat a kiesőzónából. Az 56 esztendős szakembernek van tapasztalata a PL-ben, korábban a Newcastle United, a Southampton és a Leicester City együttese mellett is vezetőedző volt.