Vágólapra másolva!
Az NB I 14. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Diósgyőr a Mol Fehérvár csapatát fogadta. A találkozón debütált a kispadon a régi-új fehérvári sikeredző, a csapattal 2015-ben bajnoki címet nyerő Joan Carrillo is. A vendég együttes már korán megszerezte a vezetést, ami után a DVTK még egyenlíteni tudott, azonban a Fehérvár még kétszer volt eredményes, így 3-1-re győzött.

A meccset a vendégek kezdték jobban és a hatodik percben Stopira csukafejesével szerezték meg a vezetést. A hazaiak Bacsa révén a 41. percben egy védelmi hibát kihasználva egyenlítettek, azonban öt perccel később Kovács két jó cselt követően 2-1-re módosította az állást. A második játékrészben agresszívabban futballozott a DVTK, sok támadást vezetett, de eredménytelenül. A vendégek a második félidőben a 85. percben jutottak először komoly lehetőséghez, amelyet ki is használtak és Nikolov révén beállították a 3-1-es végeredményt. Joan Carrillo így győzelemmel mutatkozott be, és a megszerzett három ponttal a tabella élére ugrott a Ferencvárosi TC-t megelőzve, de a zöld-fehéreknek ugyanannyi, 29 pont mellett kettővel kevesebb mérkőzésük van eddig a bajnokságban.
NB I, 14. forduló, eredmény:
DVTK – Mol Fehérvár FC: 1-3
Gólszerzők: Bacsa 41' illetve Stopira 6', Kovács 45+1', Nikolov 85'

Stopira gólja (0-1)

Bacsa és Kovács találata (1-1, 1-2)

Nikolov gólja (1-3)