Vágólapra másolva!
A Ferencváros labdarúgócsapatának korábbi Bajnokok Ligája-játékosai bíznak abban, hogy a mostani csapat az Európa-liga csoportküzdelmeinek utolsó fordulójában győzni tud a bolgár Ludogorec otthonában, és bejut a legjobb 32 közé.

Lisztes Krisztián, az 1995/96-os idényben, amikor bejutottak a BL csoportkörébe, még az FTC legfiatalabb tagjaként volt részese a klub nagy sikerének. A 49-szeres válogatott középpályás a csütörtöki, drámai végjátékkal és 2-2-s döntetlennel záruló, Espanyol elleni mérkőzésen mutatott játékkal elégedett volt.

Lisztes Krisztián nem félti a csapatot (archív kép) Forrás: MTI

"Az utolsó pillanatokban bekapott gól nagyon bosszantó ugyan, de az összkép szerintem mindenképpen pozitív. Már az önmagában hatalmas dolog, hogy a csapatnak sikerült idáig eljutnia.

A mostani szezonban eddig három mérkőzést játszottunk a Ludogoreccel, és azt a hazai vereség is megmutatta, hogy a futballban mennyit változhat egy csapat teljesítménye néhány héten belül. Biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb maximálisan fel fog készülni az összecsapásra. Azt pedig már a korábbi idegenbeli mérkőzéseinken is láthattuk, hogy nagyon szervezetten futballozunk" - nyilatkozott az MTI-nek Lisztes Krisztián. Hozzátette: a továbbjutás lehetőségének emlegetésével felesleges terhet tenni a játékosokra, bár véleménye szerint

a mostani keretet olyan erős karakterű futballisták alkotják, akik ezt is képesek "pozitív teherként" elviselni. "Nem féltem a csapatot Bulgáriában sem,

óriási dolog lenne a továbbjutás" - jegyezte meg.

A 48 éves Telek András szerint a razgardi találkozón a védekezés lesz a kulcskérdés.

Telek András (felső sorban balról a harmadik) ünnepel a Real Madrid elleni 1-1-es döntetlent követően Forrás: tempofradi.hu

hiszen a Ludogorec nem egy verhetetlen csapat. Ugyanakkor a bolgárok a csoportkörben, amikor nyertek a Groupama Arénában, kétségtelenül jobban játszottak. Abban biztos vagyok, hogy nem lesz sok helyzetünk, de ami adódik előttünk lehetőség, azt könyörtelenül ki kell használunk. Közben a védekezésünknek nagyon össze kell állnia, mert

véleményem szerint nem szabad gólt kapnunk"

- mondta a korábbi védő.

A zöld-fehérek egyik legendás "harcosa", Keller József szerint az Espanyoltól az utolsó pillanatban bekapott gól miatt kényszerhelyzetbe került a csapat.

"Jó lett volna, ha úgy utazhatunk ki Bulgáriába, hogy már a döntetlen is elég, így viszont

mindenképpen győzelemre kell játszanunk. Hatalmas lehetőség előtt állunk, szenzációs dolog lenne a továbbjutás.

Az Espanyol ellen a második félidőben mutatott játékkal elégedett voltam, nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, jöttek a beadások és a pontrúgások, amelyekből veszélyt tudtunk teremteni. Azt gondolom, kint is erre lesz majd szükség, de ehhez fontos, hogy bátran futballozzunk" - nyilatkozott Keller József.

Keller József, a Ferencváros örökös bajnoka Forrás: tempofradi.hu

Hozzátette, mivel a bajnokságban "nagyon jól áll" a Ferencváros - véleménye szerint idegenben a Kaposvár, majd otthon a Puskás Akadémia sem szabad, hogy gondot jelentsen -, ezért százszázalékosan a Ludogorec elleni visszavágóra kell összpontosítania. Azt mondta:

bízik benne, hogy a legendás "Fradi-szívvel" küzdenek majd a játékosok.

Keller az 1991/92-es bajnoki idény zárófordulóját hozta fel példaként, amikor a zöld-fehéreknek Diósgyőrben kellett nyerniük az aranyéremért: "Ott nem volt semmi mérlegelés, csak kimentünk a pályára, önbizalommal tele, és nyertünk..."

A Ferencváros a biztos csoportelső Espanyol elleni 2-2-es döntetlennel két hét múlva úgy utazhat a Ludogorec otthonába, hogy győzelemmel a legjobb 32 közé kerül. A bolgár riválist a Bajnokok Ligája selejtezőjében kettős győzelemmel kiejtette, de az El második fordulójában 3-0-ra kikapott tőle.