Holmanék kiestek, Kádárék még továbbjuthatnak az Európa-ligában

Horizontal
Dynamo Kievs Tamas Kadar controls the ball during the Europa League football match between Malmo FF and Dynamo Kiev in Malmo on November 28, 2019. (Photo by Andreas HILLERGREN / TT NEWS AGENCY / AFP) / Sweden OUT
Vágólapra másolva!
A Holmand Dáviddal a kezdőben felálló Slovan Bratislava kikapott a Besiktas vendégeként, így kiesett az Európa-ligából. A Kádár Tamást szintén kezdőként felvonultató Dinamo Kijev sem tudott a svéd Malmö otthonában, az ukrán csapat egy hét gólt és egy piros lapot hozó meccsen kapott ki. A harmadik magyar érdekeltségű csapat, a Lugano szintén vereséget szenvedett. 

A kezdőként szerephez jutó magyar játékos a 61. percben sárga lapot kapott, majd a 83. percben lecserélték.

A csoport másik mérkőzésén döntetlent játszó Braga és Wolverhampton Wanderers ezzel egyaránt továbblépett. Az angolok már 3-1-re is vezettek, miután az első félidő közepén alig több mint egy percen belül lőttek két gólt, innen mentett pontot a portugál csapat.

A Dinamo Kijev Kádár Tamással a kezdőben játszott fordulatos mérkőzést Malmőben. A svédek már a 2. percben vezettek, szünetre mégis az ukrán csapat mehetett előnnyel, hogy aztán a fordulát követően alig több mint tíz percen belül újra hátrányba kerüljenek. A 65. percben Szidorcsuk kiállítása miatt már emberhátrányban is voltak, mégis sikerül egyenlíteniük. Pontot szerezniük azonban nem, mert a közel tízperces ráadás hatodik percében a második gólját szerző Markus Rosenberg otthon tartotta a három pontot.

A svéd csapatban az utolsó hazai mérkőzésén pályára lépő 37 éves támadótól gyönyörű élőképpel köszöntek el a malmői szurkolók:

Kádárék az utolsó fordulóban hazai pályán fogadják a már biztos kieső svájci Luganót, amelyikben Kecskés Ákos a pályán, míg Holender Filip a kispadon követte végig, hogy hazai pályán 1-0-ra kikapnak a dán Köbenhanvtól.

Csütörtökön biztosította továbblépését a legjobb 32 közé az I csoportból a Gent és a Wolfsburg, illetve az L jelű négyesből az AZ Alkmaar, ahonnan az Asztanában vereséget szenvedő Manchester United már korábban továbblépett.

A játéknap rangadóján az F csoportban az Arsenal Aubameyang góljával a 45. percben megszerezte a vezetést a vendég Eintracht Frankfurt ellen, a németek azonban a második félidő első felében két nagy gólt is lőttek, mindkettőt az El-ben első találatait jegyző japán Kamada Dajcsi révén.

Az Arsenal ezzel sorozatban hetedik meccsén maradt nyeretlen (öt döntetlen és két vereség a mérleg).

Az A csoportban a Sevillának a vártnál jobban meggyűlt a baja az azeri Qarabag csapatával, és csak a 61. percben sikerült megtörniük a vendégek ellenállását, hogy aztán az utolsó percben bebiztosítsák a három ponott, és az öt forduló után is hibátlan mérleget.

A hazája bajnokságában sem brillírozó holland PSV (14 forduló után 9 pont a hátrányuk a listavezető Ajaxszal szemben) ezúttal a Sporting otthonában kapott nagy verést.

Európa-liga, csoportkör, 5. forduló:
A csoport:
Dudelange (luxemburgi)-APOEL (ciprusi) 0-2 (0-2)
Sevilla (spanyol)-Qarabag (azeri) 2-0 (0-0)
Az állás: 1. (és már továbbjutott) Sevilla 15, 2. (és már továbbjutott) APOEL 7, 3. Qarabag 4, 4. Dudelange 3

B csoport:
Lugano (svájci)-FC Köbenhavn (dán) 0-1 (0-1)
Malmö (svéd)-Dinamo Kijev (ukrán) 4-3 (1-2)
Az állás: 1. Köbenhavn 9, 2. Malmö 8, 3. Dinamo Kijev 6, 4. Lugano 2

C csoport:
Krasznodar (orosz)-Basel (svájci) 1-0 (0-0)
Trabzonspor (török)-Getafe (spanyol) 0-1 (0-0)
Az állás:
1. (és továbbjutott) Basel 10 pont, 2. Getafe 9 (5-4), 3. Krasznodar 9 (7-8), 4. Trabzonspor 1

D csoport:
Rosenborg (norvég)-LASK Linz (osztrák) 1-2 (1-1)
Sporting Lisboa (portugál)-PSV Eindhoven (holland) 4-0 (3-0)
Az állás: 1. (és már továbbjutott) Sporting 12, 2. (és már továbbjutott) LASK 10, 3. PSV 7, 4. Rosenborg 0

E csoport:
SS Lazio (olasz)-CFR Cluj (román) 1-0 (1-0)
Celtic Glasgow (skót)-Rennes (francia) 3-1 (2-0)
Az állás: 1. (és már továbbjutott) Celtic 13, 2. Cluj 9, 3. Lazio 6, 4. Rennes 1

F csoport:
Vitória SC (portugál)-Standard Liege (belga) 1-1 (1-1)
Arsenal (angol)-Eintracht Frankfurt (német) 1-2 (1-0)
Az állás: 1. Arsenal 10, 2. Eintracht Frankfurt 9, 3. Standard Liége 7, 4. Guimares 2

G csoport:
Feyenoord (holland)-Glasgow Rangers (skót) 2-2 (1-0)
Young Boys (svájci)-FC Porto (portugál) 1-2 (1-0)
Az állás: 1. Glasgow Rangers 8, 2. FC Porto 7, 3. Young Boys 7, 4. Feyenoord 5

H csoport:
Ferencváros-Espanyol (spanyol) 2-2 (1-1)
CSZKA Moszkva (orosz)-Ludogorec (bolgár) 1-1 (0-0)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Espanyol 11 pont, 2. Ludogorec 7, 3. Ferencváros 6, 4. CSZKA Moszkva 2

I csoport:
Olekszandrija (ukrán)-VfL Wolfsburg (német) 0-1 (0-1)
St. Etienne (francia)-Gent (belga) 0-0
Az állás: 1. (és továbbjutott) Gent 9 pont, 2. (és továbbjutott) Wolfsburg 8, 3. St. Etienne 4, 4. Olekszandrija 3

J csoport:
Wolfsberg (osztrák)-Borussia Mönchengladbach (német) 0-1 (0-0)
Basaksehir (török)-AS Roma (olasz) 0-3 (0-3)
Az állás: 1. Mönchengladbach 8 pont, 2. AS Roma 8, 3. Basaksehir 7, 4. Wolfsberg 4

K csoport:
Braga (portugál)-Wolverhampton Wanderers (angol) 3-3 (1-3)
Besiktas (török)-Slovan Bratislava (szlovák) 2-1 (0-1)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Braga 11 pont, 2. (és továbbjutott) Wolverhampton Wanderers 10, 3. Slovan Bratislava 4, 4. Besiktas 3

L csoport:
AZ Alkmaar (holland)-Partizan Beograd (szerb) 2-2 (0-2)
Asztana (kazah)-Manchester United (angol) 2-1 (0-1)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Manchester United 10 pont, 2. (és továbbjutott) AZ Alkmaar 9, 3. Partizan Beograd 5, 4. Asztana 3

A csoportok első két-két helyezettje jut a kieséses szakaszba.