Vágólapra másolva!
Elutazott Cardiffba a magyar fociválogatott, amely kedden este az Európa-bajnoki szereplésért lép pályára. Egy győzelem esetén garantált a válogatott helye a 2020-as kontinenstornán.

Az indulás előtt Marco Rossi és Pátkai Máté doorstep sajtótájékoztatót tartott.

"Minden mérkőzésen vannak olyan tényezők, amelyeket egy csapat befolyásolni tud, és vannak olyanok, amelyeket nem.

Arra számítunk, hogy a walesiek nagyon agresszíven fognak kezdeni, így kulcsfontosságú, hogy az első 15-20 perce a mérkőzésnek teljesen más legyen, mint az Uruguay elleninek volt.

Marco Rossi az új Puskás Aréna nyitómérkőzésén Fotó: Polyák Attila - Origo

"A legfontosabb, hogy elhiggye a csapat, hogy meg tudja nyerni ezt a mérkőzést. Véleményem szerint ez a kulcs a sikerhez és a direkt Eb-kvalifikációhoz. A walesieknek nagyon veszélyes támadóik vannak, ugyanakkor Azerbajdzsán ellen a védelmükben felfedeztem sebezhető pontokat. Rajtuk nagyobb a nyomás, mivel ők játszanak otthon. Őket a második kalapból sorsolták, így tőlük alapelvárás az Eb-kvalifikáció. Ez egyben azt is jelenti, hogy nekünk okosan és türelmesen kell játszanunk ellenük" - tette hozzá Pátkai Máté.

Amennyiben a magyar válogatott győz Walesben, akkor kijut a jövő évi kontinensviadalra. Adott esetben ehhez a döntetlen is elég, akkor viszont arra van szükség, hogy a szlovákok ne nyerjenek otthon az azeriek ellen. Vereség esetén pótselejtező vár a magyar válogatottra.