Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott az Uruguay elleni felkészülési meccsel felavatta új otthonát, a csodálatos, minden igényt kielégítő Puskás Arénát. Bár nagyot küzdött a magyar csapat, Szalai Ádám révén pedig a történelmi első gólját is megszerezte az új stadionban, Cavani és Brian Rodriguez találataival a vendégek nyertek 2-1-re.

A mérkőzést megelőzően az ünneplésé és a búcsúé volt a főszerep, a megnyitó ugyanis már 1,5 órával a kezdősípszó előtt elkezdődött. A közönség egykori legendás labdarúgókat köszöntött, majd előbb a Soho Partyval Az Éjjel soha nem érhet végetet, egy dunaszerdahelyi gyerekkórussal pedig a Nélküledet énekelte el közösen.

Ezután jött Gera Zoltán, a 97-szeres válogatott középpályás most köszönt el hivatalosan a magyar drukkerektől, és a válogatottól.

Gera Zoltán megható búcsúztatásban részesült, akit természetesen családja is elkísért Fotó: Polyák Attila - Origo

Ekkor már a pályán voltak a főszereplők is, Marco Rossi a

Dibusz - Bese, Baráth, Lang, Korhut - Vida - Dzsudzsák, Kalmár, Szoboszlai, Varga - Szalai

kezdőnek szavazott bizalmat. A dél-amerikaiaknál sem volt meglepetés, természetesen a két sztárcsatár,

Cavani és Suárez is tagja volt Oscar Tabarez kezdőcsapatának.

Vendégrohamokkal indult a találkozó, az első komoly védést az 5. percben kellett bemutatnia Dibusz Dénesnek, a Fradi kapusa szerencsére a helyén volt Suárez közeli, rövid sarokba tartó lövésénél. Negyed óra elteltével azonban már ő is tehetetlen volt, Vina egy köténnyel becsapta Besét, majd

nagyszerűen centerezett a hosszún érkező Cavani elé, aki estében, kapásból megszerezte a vezetést Uruguaynak, egyben a Puskás Aréna első hivatalos gólját is.

Sajnos nem kellett sokat várni a másodikra sem, egy eladott labda után Suárez tálalt Brian Rodríguez elé, akivel megint Bese Barnabás került szembe, akit ezúttal is csúnyán beültettek a hintába,

majd a Los Angeles FC légiósa kilőtte a hosszúsarkot.

A közönség azonban ahogy mindig, a legnehezebb pillanatokban ezúttal is a csapat mellé állt, ennek pedig szinte azonnal meg is lett az eredménye:

egy nagyszerű akció végén Varga centerezett Szalaihoz, aki ballal, kapásból Muslera hálójába bombázott.

A folytatásban a vendégek újra átvették a játék irányítását, de a félidő második felében már jól zárt a magyar védelem, igaz Dibusznak is be kellett még mutatnia egy bravúrt a hajrában. Sajnos az uruguayi kapusnak nem, pedig a 41. percben 21 méterről, szemben a kapuval végezhettünk el szabadrúgást, amelyet Szoboszlai ezúttal átengedett Dzsudzsáknak - a magyar kapitány azonban csúnyán mellé/fölé bombázott.

Szalai Ádám lőtte a Puskás Aréna első magyar gólját Fotó: Koncz Márton - Origo

A második játékrész csendesebben indult az elsőnél, a cserék voltak a legérdekesebbek ebben az időszakban: Dzsudzsák Balázs és Luis Suárez is elhagyta a pályát, Kovács István és Maximiliano Gomez érkezett a helyükre. A 60. percben pedig a magyar gólszerzőt, Szalai Ádámot Feczesin Róbert váltotta.

A 63. percben Cavani játszott össze szépen Gomezzel, aki szerencsére nem lőtt egyből, inkább cselezett, így Baráth Botond odaért, és szögletre tisztázott előle. Közben Nagy Ádám sérüléséből visszatérve Szoboszlait váltotta,

Szalai Attila személyében pedig Marco Rossi újoncot avatott,

az Apollón Limaszol védője Baráth Botondot helyére állt be. Nem sokkal később Nagy Zsoltot is becserélte a kapitány, akinek szintén ez volt az első válogatottsága.

A második félidőben a szép támadások helyett a küzdelemé volt a főszerep, itt éppen Baráth Botond harcol Edinson Cavanival Forrás: Koncz Márton - Origo

Sajnos a 80. percben kényszerűségből is változtatnia kellett a szövetségi kapitánynak, egy párharc után Kalmár Zsolt terült el a földön, akinek

nagyon nagy fájdalmai voltak, hordágyon hozták le a Dunaszerdahely középpályását,

Holman Dávid váltotta.

Kalmár Zsolt (fogja a lábát) súlyos sérülést szenvedett Polyák Attila

A 89. percben még volt egy nagy lehetősége a vendégeknek, egy szabadrúgást követő kavarodásban Stuani tüzelt, de Dibusz kiütötte a közeli bombát. Az ellentámadásból pedig kis híjen megszületett a második magyar gól:

Kovács ment el szépen a bal oldalon, majd Holmanhoz passzolt. Ő a jobbján érkező Varga Rolandot indította, a Ferencváros támadójának beadását pedig Vida Máté fejelte centikkel Muslera kapuja mellé.

Az eredmény már nem változott: Uruguay 2-1-re nyert Magyarország ellen a Puskás Aréna megnyitóján. A magyar csapat helyenként szép dolgokat mutatott, ez most egy barátságos meccs volt, az igazi, sorsdöntő Eb-selejtező kedden következik Cardiffban.

Magyarország-Uruguay 1-2 (1-2)
Puskás Aréna, 65 114 néző, v: Damir Skomina (szlovén)
Magyarország: Dibusz Dénes - Bese Barnabás, Baráth Botond (Szalai Attila, 71.), Lang Ádám, Korhut Mihály (Nagy Zsolt, 75.) - Vida Máté - Dzsudzsák Balázs (Kovács István, 53.), Kalmár Zsolt (Holman Dávid, 83.), Szoboszlai Dominik (Nagy Ádám, 68.), Varga Roland - Szalai Ádám (Feczesin Róbert, 60.)
Uruguay: Fernando Muslera - Giovanni Gonzalez, Sebastian Coates, Diego Godin, Matias Vina (Diego Laxalt, 68.) - Brian Rodriguez (Gaston Pereiro, 82.), Rodrigo Bentancur (Matias Vecino, 52.), Federico Valverde (Lucas Torreira, 68.), Brian Lozano - Luis Suarez (Maximilian Gomez, a szünetben), Edinson Cavani (Cristian Stuani, 74.)
gólszerzők: Szalai (24.), illetve Cavani (15.), Rodriguez (21.)
sárga lap: Kalmár (34.), illetve Coates (39.)