Vágólapra másolva!
Az új Puskás Aréna pénteki megnyitója után már csak az a kérdés, hogy melyik évben rendeznek Bajnokok Ligája (BL) - döntőt Budapesten - mondta Fürjes Balázs, a budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

A kormánybiztos szerint a BL-döntő megrendezésére néhány éven belül sor kerülhet. Emlékeztetett, jövőre a stadion ad otthont az Európa-bajnokság négy meccsének.

Fürjes Balázs, a budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a Puskás Arénában Forrás: MTI/Illyés Tibor

A műsorban bemutatták a péntek este megnyíló stadion imázsfilmjét, amelyen más politikusokkal együtt Orbán Viktor miniszterelnök is feltűnik. A videóban a kamera egy labdát követ, amelyet minden szereplő - köztük Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke és Varga Judit igazságügyi miniszter - továbbpasszol; a miniszterelnök az irodája erkélyén állva kapja, majd lövi tovább a Puskás Arénába.

Fürjes Balázs kitért arra is, azt kérték Skardelli György építésztől, hogy az új aréna idézze fel a Népstadiont.

Az előző építmény bizonyos elemeit feldolgozták és beépítették az újba - tette hozzá.

Fürjes Balázs szerint ez az első olyan nemzeti aréna, amely valóban határidőre és a költséghatárokat betartva készült el.

Hamarosan BL-döntőt rendezhetnek a Puskás Arénában Forrás: MTI/Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.

A 65 ezres befogadóképességű arénát úgy építették meg, hogy nemcsak sportra, de különböző kulturális programok megrendezésére is alkalmas legyen, és egy konferenciaközpontot is kialakítottak, így adottak a gazdaságos működés feltételei - fogalmazott.