Vágólapra másolva!
A végéhez közelednek a tárgyalások Dárdai Pál és az 1. FC Köln csapata között. Miután a Bundesliga legutóbbi fordulójában elszenvedte sorozatban harmadik vereségét, a kölni csapat menesztette Achim Beierlorzert. A kölniek első számú jelöltje a Hertha BSC korábbi edzője.

A héten a kölniek két vezetője, Alexander Wehrle vezérigazgató és Frank Aehlig sportigazgató hosszasan egyeztetett a magyar edzővel, és a hírek szerint úgy néz ki, vasárnap jöhet a hivatalos információ arról, hogy igényt tartanak-e Dárdai Pál munkájára.

Közel a megállapodás Dárdai Pál és a Köln között Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Andreas Gora

A sportigazgató elmondta, hogy az új edzőnek már hétfőn munkába kell állnia a csapatnál.

A német Sport1 információja szerint közel a megegyezés Dárdai és a Köln között. Ha mégsem sikerül a két félnek megállapodni, akkor a HSV Hamburg korábbi edzője, Markus Gisdol, vagy az ex-stuttgarti Markus Weinzierli lehet a Bundesliga utolsó előtti helyén álló csapat új edzője.

Dárdai korábbi kollégája, Petry Zsolt a Borsnak elmondta, hogy nem beszéltek a kölni tárgyalásokról, viszont a berlini munkatársai váltig állítják, hogy ő a legesélyesebb a posztra.

– nyilatkozta a berlini kapusedző.