Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága Feczkó Tamást, a Diósgyőri VTK, valamint Giuseppe Sanninót, a Budapest Honvéd vezetőedzőjét is eltiltotta.

Az MLSZ honlapjának keddi beszámolója szerint előbbi kettő, utóbbi egy (a következő) bajnokin nem ülhet le a kispadra. Mindkét trénert szombaton, az egymás elleni összecsapásukon állította ki a játékvezető.

„Elnézést kérek mindenkitől, akit rosszul érintett, hogy ismét eltiltottak a kispadról. Nem akarok bírózni, de nem értem, egy edző miért nem segítheti a játékosait. Soha nem a játékvezetők ellen beszélek. Akkor sem, ha feldúlt vagyok, vagy bevonódom a meccsbe érzelmileg. Nem értem, miért kell ennyire szőrszálhasogatónak lenni és ennyire ragaszkodni a szabályokhoz, ha egy ember edzőként érzelmileg belesodródik a mérkőzésbe, és ezért egy méterre elhagyja a technikai zónát. A játékosaimat elismerés illeti, örülök a sikerüknek" - mondta a DVTK elleni találkozó után Giuseppe Sannino, a Honvéd edzője.

Giuseppe Sannino nem az a kispadon ücsörgős edző Forrás: honvedfc.hu

„Úgy gondolom, a kilencvenkettedik percben mindkét edző felfokozott hangulatban van, űzi, hajtja a csapatát. Nem biztos, hogy a negyedik játékvezetőnek mindent meg kell hallania" - tette hozzá az M4 Sport kamerái előtt Feczkó Tamás.

Az OTP Bank Liga legutóbbi fordulójában kiállított futballisták közül Mirko Ivanovski (Diósgyőr) kettő, Pogacsics Krisztián (Kaposvár) egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.