Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának rangadóján a bajnoki címvédő Juventus hazai pályán 1-0-ra legyőzte az AC Milant. Cristiano Ronaldóval viszont valami nagyon nincs rendben, mert ezúttal is lecserélte őt Maurizi Sarri, ráadásul a helyére beküldött Paulo Dybala gyönyörű góllal eldöntötte a meccset.

Az olasz labdarúgás közelmúltjában a Juve-Milan rangadók számítottak az egész szezon leginkább várt találkozóinak, a milánóiak azonban immár évek óta gödörben vannak, így a két csapat vasárnap esti meccse előtt elsősorban az lehet a kérdés, hogy a piros-feketék képesek lesznek-e komolyan megnehezíteni a torinóiak dolgát.

A Milan a kilábalás helyett a mostani idényben még a korábbiaknál is gyengébb formát mutat, 11 forduló alatt mindössze 13 pontot szerzett, csupán a 11. a tabellán, melyen a legutóbbi nyolc kiírásban aranyérmes Juve 16 ponttal előzi meg.

Cristiano Ronaldo nem futballozott jól az első félidőben Forrás: AFP/Marco Bertorello

A mérkőzés elejét mindkét csapat óvatosan kezdte. Az első helyzet a torinóiak előtt adódott a 15. percben, de Gonzalo Higuain ziccerét Gianluigi Donnarumma bravúrral védeni tudta. Tíz perccel később a milánóiak is veszélyeztettek. A lengyel Krzysztof Piatek visszatett labdáját a brazil Lucas Paquetá fejelte kapura tíz méterről, de Wojciech Szczesny akrobatikus mozdulattal kiütötte a bal felső sarokba tartó labdát.

A folytatásban is a Milan akarta érvényesült. A vendégek az első félidő végén kétszer is megszerezhették volna vezetést, de Szczesny előbb Theo Hernández lövését, majd Piatek ziccerét is bravúrral védte.

A második félidőt jobban kezdte a Juventus, Blaise Matuidi 18 méteres lövése csak centikkel kerülte el a Milan kapuját. Az 55. percben cserélt a Juventus. Maurizio Sarri a moszkvai BL-meccset követően ismét lehozta Cristiano Ronaldót, az ötszörös aranylabdás támadó pedig dühösen beviharzott az öltözőbe.

A Juventus edzője elmondta, hogy Lokomotív Moszkva elleni meccsen azért hozta le Ronaldót, mert van egy kisebb sérülése, és nem akarta kockáztatni egy komoly sérülés kialakulását. Most azonban úgy tűnt, hogy a portugál támadó és az olasz edző komolyan összerúgták a port.

Cristiano Ronaldo 55 percet kapott a Milan elleni rangadón Forrás: AFP/Marco Bertorello

A 66. percben újabb Juve-helyzet maradt ki. Ismét a francia világbajnok Matuidi veszélyeztetett, a bombája a felsőlécen csattant.

A 77. percben a Ronaldo helyére beküldött Dybala megszerezte a vezetést a Juventusnak. A bombaformában futballozó argentin támadó remek átadást kapott, egy bokacsellel két védő között betört a tizenhatoson belülre, majd kilőtte a jobb alsó sarkot.

A 25 éves támadó pályafutása hetedik gólját lőtte a Milan ellen, egy csapat ellen sincs ennyi gólja a Serie A-ban.

A gól után a Milan átvette a játék irányítását, és mindent egy lapra feltéve kezdett támadni. A 83. percben a török Hakan Calhanoglu bombázott kapura, de a Juventus legjobbja, a lengyel Szczesny kiütötte a bal felső sarokba tartó labdát.

A hajrában a Juventus már rutinosan tartotta a labdát, így a Milannak esélye sem volt az egyenlítésre. A torinói csapat ezzel a győzelemmel egy pont előnnyel vezeti a tabellát az Inter előtt, a Milan pedig - amely kilenc meccsből kilencet elvesztett a 2011-ben átadott Juventus stadionban - a 14. helyen áll, négy pontra a kiesőzónától.

1. félidő
45Ismael Bennacer
40Rade Krunic
2. félidő
90Hakan Calhanoglu
90Suso
89Theo Hernandez
85Lucas Paqueta
77Paulo Dybala
77Gonzalo Higuain
70Blaise Matuidi
66Krzysztof Piatek
61Rade Krunic
61Federico Bernardeschi
57Juan Cuadrado
55Cristiano Ronaldo
Összeállítások
Juventus4-3-1-2
AC Milan4-3-3
Football Pálya
1
Wojciech
Szczesny
16
Juan
Cuadrado
19
Leonardo
Bonucci
4
Matthijs
de Ligt
12
Alex
Sandro
30
Rodrigo
Bentancur
5
Miralem
Pjanic
14
Blaise
Matuidi
33
Federico
Bernardeschi
21
Gonzalo
Higuain
7
Cristiano
Ronaldo
99
Gianluigi
Donnarumma
12
Andrea
Conti
43
Leo
Duarte
13
Alessio
Romagnoli
19
Theo
Hernandez
39
Lucas
Paqueta
4
Ismael
Bennacer
33
Rade
Krunic
8
9
Krzysztof
Piatek
10
Hakan
Calhanoglu

Juventus

Kezdők
1Wojciech Szczesny
16Juan Cuadrado
57
19Leonardo Bonucci
4Matthijs de Ligt
12Alex Sandro
30Rodrigo Bentancur
5Miralem Pjanic
14Blaise Matuidi
70
33Federico Bernardeschi
61
21Gonzalo Higuain
77
7Cristiano Ronaldo
55
3Giorgio Chiellini
31Carlo Pinsoglio
77Gianluigi Buffon
2Mattia De Sciglio
6Sami Khedira
8Aaron Ramsey
10Paulo Dybala
77
11Douglas Costa
13Danilo
23Emre Can
24Daniele Rugani
25Adrien Rabiot
28Merih Demiral
Cserék

AC Milan

Kezdők
99Gianluigi Donnarumma
12Andrea Conti
43Leo Duarte
13Alessio Romagnoli
19Theo Hernandez
89
39Lucas Paqueta
85
4Ismael Bennacer
45
33Rade Krunic
61
40
8Suso
90
9Krzysztof Piatek
66
10Hakan Calhanoglu
90
7Samuel Castillejo
22Mateo Pablo Musacchio
25Pepe Reina
90Antonio Donnarumma
2Davide Calabria
5Giacomo Bonaventura
17Rafael Leao
18Ante Rebic
20Lucas Biglia
46Matteo Gabbia
31Mattia Caldara
68Ricardo Rodriguez
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista