Vágólapra másolva!
Ha döntetlent hoz a Bayern München és a Dortmund szombati rangadója a Bundesligában, könnyen lehet, hogy egyik csapat sem lesz ott a dobogón a 11. forduló után. Gulácsi Péter és Wili Orbán csapata, az RB Leipzig Berlinben vendégeskedik. A szombat a kiesési rangadók, a vasárnap pedig a dobogóért folytatott csaták napja lesz a német bajnokságban.

Ki állítja meg Lewandowskit, ha nem korábbi csapata?

A 2019-20-as szezonban eddig egyedül Robert Lewandowskira nem lehet panasz a Bayern Münchenből. A lengyel támadó szédületes formában van, és még azokon a mérkőzéseken is gólt szerez, amelyeken a csapattársak – a pletykák szerint – edzőt buktatnak. Lewandowski a szezon eddigi összes mérkőzésén betalált. Köztük a legutóbbi, Frankfurt otthonában 5-1-re elveszített találkozón is, mely után a csapat edzőjének, Niko Kovacnak távoznia kellett a kispadról.

Vajon ki állítja meg Robert Lewandowskit? Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Sven Hoppe

Kovac helyét ideiglenesen korábbi segítője, Hans-Dieter Flick vette át. A 2014-es világbajnok német válogatottban Joachim Löw mögött szintén másodedzői posztot betöltő szakember bemutatkozása jól sikerült. A hétközi, Olympiakosz elleni BL-mérkőzésen csak az ellenfél kapusának, José Sának a parádéján múlt, hogy a görögök végül megússzák egy 2-0-s vereséggel. Nem meglepő módon

Lewandowski azon a mérkőzésen is betalált, ezzel 17 mérkőzésen immáron 21 gólos a szezonban.

Ebből 14-et a német bajnokságban jegyzett.

A Borussia Dortmund hétközben a játéknap fordítását mutatta be a BL-ben. Az első félidőhöz kis túlzással köze nem volt a Bundesliga 3. helyezettjének, az Inter – az Antonio Conte csapataira jellemző - fegyelmezett játékkal 2-0-s előnyre tett szert Dortmundban. A második félidőben összeszedte magát Lucien Favre együttese, és a duplázó Achraf Hakimi, valamint Jadon Sancho és Julian Brandt remek játékával 3-2-re fordított.

Achraf Hakimi szárnyal a Dortmund jobb oldalán ebben a szezonban Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Elmar Kremser/Sven Simon

A Dortmund kétarcúsága a csapat fiatalságából - az előbb felsorolt három labdarúgó közül Brandt a legidősebb (23 éves) - fakad, valamint abból, hogy Favre taktikája ellen néhány csapat nagyon hatékonyan találja meg az ellenszert. A Bayern és a Dortmund legutóbbi négy, Münchenben vívott mérkőzése egyaránt egyoldalúra sikerült. A bajorok még csak esélyt sem adtak a ruhr-vidékieknek (5-0, 6-0, 4-1, 5-1). A dortmundiak legutóbb 2014. április 12-én tudtak győzelemmel távozni az Allianz Arénából (0-3). Most is egy ott látott szédületes első félidőre lenne szüksége Paco Alcáceréknek a győzelemhez.

Egy döntetlen mindenki másnak kedvezne

Ha esetleg döntetlennel érne véget a két gigász összecsapása, akkor azzal a vasárnap a Werder Bremen ellen is esélyesként pályára lépő Borussia Mönchengladbachnak kedveznének. A listavezető egy győzelemmel - és egy döntetlennel véget érő Klassiker következtében - könnyen öt pontos előnyben találhatná magát a Dortmunddal szemben, hattal pedig a Bayern előtt, amire azért már Európa-szerte felkapnák a fejüket az emberek.

Szintén vasárnap játsszák a Wolfsburg – Leverkusen mérkőzést, melyet bár a 9. és a 10. vív egymással, esetükben két, nemzetközi kupaindulásra pályázó együttesről beszélünk. Aki itt veszít, az ebből a buliból kiszáll egy időre.

Miután a Hoffenheim zsinórban ötödik győzelmének köszönhetően péntek este letaszította a dobogóról az RB Leipzig csapatát, győzelmi kényszerrel utazik Berlinbe.

Gulácsi Péter és Wili Orbán csapata a bajnoki címről álmodik.

Márpedig ha tényleg erről álmodoznak negyedik Bundesliga-szezonjukban a lipcseiek, akkor a 11. helyezett otthonában kötelező a győzelem.

Szombaton a Der Klassiker, és a lipcsei magyarok mellett két kiesési rangadó lesz a fókuszban. A Mainz - Union Berlin és a Paderborn - Augsburg mérkőzéseken a táblázat utolsó öt helyezettjéből négy játszik egymás ellen ki-ki mérkőzést. Az itt megszerzett pontok duplán számítanak a végelszámolásnál.

Bundesliga, 11. forduló:
1. FC Köln-Hoffenheim 1-2 (1-0)
szombat:
Hertha-RB Leipzig 15.30
Mainz-Union Berlin 15.30
Paderborn-Augsburg 15.30
Schalke-Fortuna Düsseldorf 15.30
Bayern München-Borussia Dortmund 18.30
vasárnap:
Mönchengladbach-Werder Bremen 13.30
Wolfsburg-Leverkusen 15.30
Freiburg-Eintracht Frankfurt 18.00

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista