Vágólapra másolva!
Embertelen sorozat előtt áll a Bajnokok Ligája-címvédő Liverpool FC, amely november 23. és január 2. között 13 meccset fog játszani. Jürgen Klopp csapata ez idő alatt pályára lép a Premier League-ben, a BL-ben, az angol Ligakupában és a katari klubvilágbajnokságon. Az utóbbi sorozatot ráadásul csak úgy tudja vállalni, hogy két csapatot fog indítani két különböző, de egy időpontban esedékes kupakiírásban.

November 10-én, vasárnap a Liverpool az Anfielden fogadja a bajnoki címvédő Manchester Cityt a Premier League 12. fordulójában. A Mersey-parti csapat ez követően két hétig nem játszik tétmeccset, de pihenésről szó sincs, ugyanis a csapat nagy része hazautazik a válogatott kötelezettségek miatt.

Miután visszatérnek, beindul az ünnepi nagyüzem, amikor a Liverpool 41 nap alatt 13 tétmeccsen fog pályára lépni. A versenynaptár annyira sűrű, hogy Jürgen Klopp csapatának december 17-én az Aston Villa elleni Ligakupa-negyeddöntőben van jelenése 20.45-től, másnap pedig a katari klubvilágbajnokságon játszik elődöntőt, Dohában.

Jürgen Klopp érthetően elégedetlen a versenynaptárral Forrás: AFP/Paul Ellis

24 órán belül két meccset játszani – és közben elutazni Katarba – szinte lehetetlen, ezért Jürgen Klopp az Arsenal elleni Ligakupa-párharc megnyerése után azt is kilátásba helyezte, hogy visszalépteti csapatát a sorozattól.

„Nem aggódom, majd annak kell aggódnia, aki a mérkőzések időpontját kijelöli. A FIFA azt mondta nekünk, hogy Katarban lesz a klubvilágbajnokság, amire muszáj elmennünk. A Premier League mérkőzésein értelemszerűen ott leszünk. A ligakupában is részt vettünk, itt voltunk, de ha nem találnak értelmes időpontot, akkor inkább visszalépünk. Muszáj ezzel foglalkozni és itt az ideje, hogy elkezdjék.

– fakadt ki Jürgen Klopp, aki az eset után valószínűleg kapott egy kis ráhatást, mert a héten bejelentette, hogy csapata nem fog visszalépni a Ligakupától, hanem kettéoszlik majd a keret.

A liverpooliak megpróbáltak a ligával (EFL) közösen másik időpontot találni az Aston Villa elleni mérkőzésnek, de sem a Ligakupa kiírásában, sem a saját versenynaptárukban nem találtak megfelelő dátumot, így december 17-én minden bizonnyal egy csikócsapat játszik majd az Aston Villával, míg másnap Katarban valószínűleg a legjobbjaival fog kiállni a Liverpool a klubvilágbajnokság elődöntőjében.

A Liverpool játékosai nem fognak sokat pihenni az ünnepi időszakban Forrás: AFP/Bulent Kilic

A Pool 13 meccses embertelen sorozata maximum akkor redukálódhat le 12 meccsesre, ha elveszíti a klubvilágbajnokság elődöntőjét, de erre vajmi kevés esély van, hiszen olyan ellenfelek jöhetnek szembe, mint a mexikói Monterrey, az Új-kaledóniai Hienghene Sport vagy a katari Al-Szadd. Mondjuk, ha rápillantunk erre a veretes névsorra, akkor könnyen lehet, hogy Jürgen Klopp a fiataljait viszi ki előbb Dohába, Firminóék pedig maradnak otthon játszani a Ligakupában.

A klubvilágbajnokság után öt nappal a Liverpool idegenben játszik rangadót a bombaformában lévő Leicester City otthonában, három nappal később a Wolverhampton Wanderers csapatát fogadja, végül január 2-án, az újonc Sheffield United elleni hazai bajnokival ér véget az embertelen, 13 meccses sorozata.

A Liverpool 13 meccses sorozata:
November 23., szombat: Crystal Palace (Premier League - idegenben)
November 27., szerda: Napoli (Bajnokok Ligája - hazai)
November 30., szombat: Brighton & Hove Albion (Premier League - hazai)
December 4., szerda: Everton (Premier League - hazai)
December 7., szombat: Bournemouth (Premier League - idegenben)
December 10., kedd: Salzburg (Bajnokok Ligája - idegenben)
December 14., szombat: Watford (Premier League - hazai)
December 17., kedd: Aston Villa (Ligakupa - idegenben)
December 18., szerda: klubvilágbajnokság, elődöntő (Doha)
December 21., szombat: klubvilágbajnokság, döntő (Doha)
December 26., csütörtök: Leicester City (Premier League - idegenben)
December 29., vasárnap: Wolverhampton Wanderers (Premier League - hazai)
Január 2., csütörtök: Sheffield United (Premier League - hazai)

Ezt követően kilenc napig nem játszik meccset a Liverpool, majd január 11-én újra felveszi a ritmust egy Tottenham elleni idegenbeli rangadóval, egy héttel később pedig az ősi rivális Manchester Unitedot fogadja az Anfielden.