Vágólapra másolva!
Mégsem tiltják el Szon Hung Mint, a Tottenham Hotspur labdarúgóját, akinek a belépőjét követően André Gomes súlyosan megsérült az Everton elleni angol bajnoki mérkőzésen.

Az angol szövetség fegyelmi bizottsága három meccsre tiltotta el a dél-koreai futballistát, azonnali piros lap esetében ez az automatikus büntetés. A Tottenham Hotspur ezt követően fellebbezett, aminek a szövetség illetékes testülete helyt adott. Az indoklásban emlékeztettek rá, hogy Martin Atkinson játékvezető először sárga lapot mutatott fel Szonnak, majd amikor látta, milyen súlyos Gomes sérülése, ítéletét azonnali kiállításra változtatta, és a bizottság állásfoglalása szerint ez szabálytalan volt.

Mégsem tiltják el a súlyos sérülést okozó Szont Forrás: AFP/Oli Scarff

Szon Hung Min hátulról akarta szerelni Gomest, aki ennek nyomán elveszítette az egyensúlyát, szemből ütközött Serge Aurier-vel, és a földre érkezéskor kifordult a jobb bokája, ami eltörött, ráadásul elmozdultak benne a csontok.

A liverpooli klub hétfői tájékoztatása szerint az operáció jól sikerült, a portugál középpályás várhatóan teljesen felépül, de egyelőre nem lehet megjósolni, mikor állhat újra csapata rendelkezésére.

A Goodison Parkban rendezett mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult. A hazai csapat a 12 perces hosszabbítás során, a 98. percben egyenlített.