Vágólapra másolva!
Iker Casillas, az FC Porto világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgókapusa a szívinfarktusa után hat hónappal újra edzésbe állt, legalábbis erre utal az a fotó, amelyet a közösségi oldalán posztolt a 38 éves labdarúgó.

Casillas május 1-jén kapott szívrohamot, majd még aznap megműtötték. Bár két hónappal később megjelent a felkészülés első napján, de akkor végül nem állt edzésbe. Ezt követően a portói klub bejelentette, hogy a szakmai stábban számítanak a munkájára. Lehet azonban, hogy ez már nem sokéig lesz így, mivel a kapus sejtelmes fotó posztolt a Twitter-oldalán.

„Hat hónapig és három napig nem tudtalak használni"

– írta Casillas a láthatóan használt futballcipőkről kitett képhez.