Vágólapra másolva!
Novemberre a nagy európai bajnokságokban csak három csapat maradt veretlen: a Liverpool, a Juventus és a Wolfsburg. Az első kettőt aligha kell bemutatni a labdarúgás rajongói közül bárkinek. A német Wolfsburg viszont lényegesen ismeretlenebb. Pedig a Bundesliga 1-ből soha ki nem eső hat csapat közül a Bayern és a Bayer után ők őrzik a legrégebben elsőosztályú tagságukat. 1997-ben jutottak fel, azóta szerepelnek a legjobbak között, és a tizenkettedik csapat, amely az 1963-ban útnak indított bajnokságban aranyérmet tudott szerezni. 10 évvel ezelőtt, 2009-ben vehette át a Salátástálat, egy abszolút esélytelen kerettel.

Benaglio, Madlung, Riether, Gentner, Dejagah, Misimovic, Grafité, Dzeko. Ők alkották az akkori csapat gerincét. Dzekót leszámítva bármelyikükről túlzás lenne azt állítani, hogy korszakos egyénisége lett volna az egyetemes labdarúgásnak. Mégis, ők így együtt írtak soha el nem évülő történelmet Wolfsburgban. De ehhez a tetthez nagyon kellett egy elképesztő húzásokat produkáló, könyörtelen edző, Felix Magath.

Felix Magath nem a könnyű természetéről volt híres Forrás: AFP/CHRISTOF STACHE/Christof Stache

A Bundesliga1-es pályafutását 1997-ben kezdő csapatra mi, magyarok akkor figyeltünk fel először, amikor 1999-ben az UEFA Kupa első körében a nagy nemzetközi kupában szintén először szereplő DVSC-vel hozta össze a sorsa. A Wolfsburg a papírformának megfelelően továbbjutott, bár a 3-2-es összesített eredmény miatt a Lokinak sem kellett szégyenkeznie. Aztán egy jó darabig megint eltűnt egy átlagos magyar focirajongó szeme elől. Még a végül Bundesliga bajnoki címet hozó szezon novemberében sem figyelt rá senki itthon. Kilenc forduló után a kilencedik helyen állt, hat ponttal elmaradva a listavezető Hoffenheimtől.

Ez idő alatt leginkább Magath produkált emlékezetes dolgokat a pálya széléről. Nem őrjöngve, nem teátrálisan, de hatékonyan.

Ekkor fordult elő, hogy a döntetlennél csereként beküldött Caiuby első labdaérintéséből vezető gólt szerzett, ám a Wolfsburg hamarosan emberhátrányba került. És az edző gondolkodás nélkül lecserélte a vezetőgól szerzőjét, anélkül, hogy az még egyszer labdához érhetett volna.

Ilyen húzásokkal színesítette Magath a 2008-09-es bajnokságot, ám ettől az ősszel még nem lett bajnokesélyes a csapata. A karácsonyt a kilencedik helyen töltötte, ekkor már kilenc pont volt a hátránya az őszi bajnokká váló Hoffenheimmel szemben. Ám a tél során elővette a korbácsot az edző, és tavaszra minden megváltozott.

Akkor még hat hét volt a téli szünet, úgyhogy kegyetlen Félix kiélhette szadista hajlamait. Minden szempontból. Embertelen felkészülést vezényelt. És egyre inkább előtérbe helyezte saját magát.

A játékosként is különösen sikeres Magath élvezte, hogy eljött a celebvilág, és minden szokatlan mondatát, tettét élesített tollal, kamerával, mikrofonnal vadászta a média. Persze mindez önmagában (akkor még) kevés lett volna, szerencséjére varázslatos tavaszt produkáltak játékosai.

Grafite 28 góllal lett gólkirály a 2008-09-es szezonban Forrás: AFP/Marcus Brandt

Az őszi 26 ponttal szemben tavasszal 43-at gyűjtöttek. Csak három meccset nem nyertek meg. Öröm volt nézni a Wolfsburgot 2009 első hónapjaiban. Mármint szurkolóinak és a semleges szemlélőknek. Mert az ellenfeleiken kegyetlenül átgázoltak. A kilencedik helyről jöttek fel. A 21. fordulóban az akkor listavezető Herthát verték, odaadva ezzel az első helyet a Hamburgnak. Majd az igazságosság jegyében a következő játéknapon Hamburgban nyertek, ezzel visszahelyezték (az akkor Lucien Favre vezette ) fővárosi gárdát az élre. És természetesen ezekkel a diadalokkal egyre közelebb hozták magukat hozzájuk.

Ezekben az időkben ismertük meg az akkor 23 éves Edin Dzeko és a 30 éves Grafité nevét. Előbbi az ősszel mindössze öt gólt lőtt. Ehhez a folytatásban hozzátett 21-et. Grafité pedig 28 góllal lett a Bundesliga gólkirálya. Addig annál több gólt egy bajnokságban soha nem szerzett külföldi.

Azóta ezt a virtuáis címet Aubameyang birtokolja 31 találattal, de 28-nál több gólt szerzett egy Bundesliga szezonban két alkalommal Lewandowski és egy alkalommal Huntelaar. Ám ez a brazil fiút nyilván kicsit sem érdekli. Ahogy az sem érdekelte, hogyan ejtik a nevét a riporterek. Van aki úgy mondta: Gráfité, van aki Gráfics, és van aki Graficsi volt ő. Mikor a folyamatos góltermelés közepette valaki megkérdezte, hogyan is kell hivatalosan mondani a nevét, ő derűsen elismételte ezeket a különböző kiejtéseket és hozzátette: nekem teljesen mindegy hogyan ejtik a nevemet, lényeg, hogy gyakran mondják. És tegyék elé a gólszerző szót is.

A 26. fordulóban a Bayern elleni kvázi bajnoki döntőn kétszer mondhatták a riporterek, hogy „gólszerző: Grafité". Továbbá kétszer, hogy „gólszerző: Dzeko", egyszer, hogy „gólszerző: Gentner" így a Wolfsburg kivégezte a Bayernt. A 63. percben még 1-1 volt (Gentner vezetőtalálatára a világbajnok Luca Toni válaszolt) ám a 63. perc után szűk negyedóra alatt négyet lőtt a Dzeko-Grafité-duó. A Magath-féle erőnléttel szemben a nagy Bayern is tehetetlen volt. Ráadásul a második Grafité-találat a Bundesliga-történelem egyik legkülönlegesebb gólja. Porig alázta vele a brazil fiú a Rekordbajnokot.

Magath pedig ezt még fokozta a hajrában, ugyanis a 89. percben lecserélte teljesen egészséges kapusát Benagliót.

Mikor később megkérdezték tőle, hogy véleménye szerint ezzel nem lépte-e túl a sportszerűség határát cinikusan annyit válaszolt: szerintem akkor léptem volna túl, ha Benaglio helyett mezőnyjátékost küldök a kapuba, hiszen azt is megtehettem volna. Majd kissé békülékenyebben hozzátette: Lenz-cserekapus becsülettel dolgozik velünk napról-napra, megérdemelte, hogy egyszer győztes csapat tagja legyen a Bayern München ellen.

Nagy meglepetés volt a Wolfsburg 2009-es bajnoki címe Forrás: ndr.de

A forduló előtt a két csapatnak minden mutatója azonos volt, még az 53-31-es gólkülönbsége is. Ezzel a kiütéses diadallal a Wolfsburg az élre állt, és a bajnokság végéig el sem jött onnan. A 19. fordulóban elkezdett győzelmi szériája tízmeccses lett, legközelebb a 29. fordulóban nem gyűjtötte be a három pontot. Ettől megtorpant, és amikor a 31. játéknapon Mario Gomez mesternégyesével a Stuttgart kivégezte, a Bayern pontszámban utolérte. Ám az egymás elleni 5-1-ből fakadó jobb gólkülönbségével maradt az élen. Ekkor a kegyetlen edző meglepő pszichológiai fegyvert vetett be.

Az egyik edzés után meghívta ebédre a csapatot, és személyesen ő készítette a játékosainak az ételt. A demonstrációs halsütést természetesen a média munkatársainak jelenlétében tette, de úgy tűnt játékosaira is hatással volt a csapatépítő ebéd.

Szenzációs hajrát produkált a Wolfsburg. A Dortmundot 3-0-ra, a Hannovert 5-0-ra, a Brement 5-1-re verte. A végén már csak az volt a kérdés, hogy a két szuperformában lévő csatára közül ki lesz a gólkirály. Végül Dzeko 26 góljával lemaradt ebben a versenyben, pedig ennél 34 alkalommal kevesebb is elég volt Bundesligában a miniágyú megszerzéséhez. Dzeko egyébként a következő szezonban 22 góllal lett a Bundesliga gólkirálya.

Dzeko volt az egyik kulcsa a bajnoki címnek Forrás: AFP/Christof Stache

A 2009-es ünneplés örök emlék lesz szurkolóinak, különösen annak csúcspontja, amikor az öltönyben lévő emberevő Felix Magathot leöntötték sörrel. Nyolc játékosa vette körbe, és egy másodperc alatt több liter keserű nedű ömlött a nyakába . Ám a tettesek nem sokat kockáztattak, ugyanis az ünneplés pillanatában már biztos volt, hogy az edző távozik Wolfsburgból.

A 2008-09-es aranyérmest a Bajnokok Ligájában már az egészen más módszerekkel dolgozó Armin Veh irányította és esett ki vele a csoportkörben.

Azóta a Wolfsburg csak egyszer tudott dobogóra állni, és hétszer végzett nyolcadik, vagy annál rosszabb pozícióban. Kétszer csak osztályozón tudott bent maradni.