Társoldalunk:

Hosszúra nyúlt a Ferencváros moszkvai utazása

2019.10.23. 17:40

A Ferencváros csapata kissé hosszúra nyúlt utazás után érkezett meg az orosz fővárosba, Moszkvába, ahol csütörtökön a CSZKA csapata ellen lép pályára az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában.

Munkatársunk helyszíni jelentése Moszkvából.

A világhírű moszkvai dugóknak is köszönhetően a Fradi csapatbusza közel annyi időt töltött az utakon, mint a csapatot szállító repülő a levegőben, pedig rendőri felvezetés is jutott Szergej Rebrov csapatának.

A tervezettnél későbbi érkezés miatt szinte csak egy gyors étkezésre volt idő, majd a vezetőedző és Igor Haratin sajtótájékoztatóra volt hivatalos a VEB Arénába, a CSZKA stadionjában.

Szergej Rebrov újságírói kérdésre elmondta, több ismerősét, köztük Szergej Kuznyevocot is megkérdezhette volna a csütörtöki riválisról, de az internet korában erre nem sok szükség van, és a stábjában is bízik, szerinte sikerült jól feltérképezni az ellenfelet.

Szergej Rebrov, a Ferencváros vezetőedzőjeFotó: Polyák Attila - Origo

Rebrov korábban szerepelt Oroszországban, a Rubin Kazany csapatában fejezte be profi pályafutását, bajnoki címet is tudott nyerni, de elmondta, ezzel nem foglalkozik, és nem is foglalkozhat, ugyanis most a Ferencváros edzője és csak a zöld-fehérek sikerére koncentrál.

Elmondta, hogy minden Fradi-szurkolónak és magyar embernek fontos az, hogy sikeres legyen a csapata a nemzetközi porondon.

„Ami a csapatomat illeti, vannak gondok, főleg sérülések miatt, de Lasha Dvali minden bizonnyal visszatérhet csütörtökön a védelembe. Egyelőre én sem tudom biztosan, milyen felállásban kezdünk.

A CSZKA csapatát nem kell bemutatni, komoly nemzetközi csapat, eddig a Bajnokok Ligájában szerepelt, most az Európa-ligában, de az eddigi eredmények ellenére is tudjuk, hogy nagyon jó csapat.

A moszkvaiak nem feltétlenül érdemelték meg az első két vereséget. A Ludogorec öt gólja is meglepetés volt, és az Espanyol góljai is egy olyan meccsen estek, amin szerintem a CSZKA volt a jobb csapat, de egy pillanat alatt fordulhat a kocka a mai fociban, minden csapat magas szinten játszik, erős bajnokságokban" – mondta Szergej Rebrov.

A Fradi szintén ukrán középpályása, Igor Haratin elmondta, nem foglalkozik azzal, hogy ukránként éppen egy orosz csapat ellen kell szerepelnie.

„Profi focistaként nem tudok különbséget tenni a meccsek között. Mindegyik meccs egyformán fontos, és mindig a következő meccs a legfontosabb. Sokat foglalkoztunk a CSZKA elleni meccsel, elemeztük a csapat gyenge pontjait. A CSZKA egyénileg és csapatként is nagyon erős, de győzni jöttünk, nem is lehet más célja egy játékosnak, amikor pályára lép" – mondta Haratin.

A CSZKA Moszkva-Ferencváros mérkőzés magyar idő szerint csütörtök este 18.55-kor kezdődik majd.