Az osztrák labdarúgó Bundesligában 2021 márciusától lesz videobíró

videóbíró
Oroszországban már a nézőknek is meg lesz magyarázva minden bírói döntés
Vágólapra másolva!
Az osztrák labdarúgó Bundesligában 2021 márciusától használják majd a videobírós rendszert - jelentette be csütörtökön a futballszövetség (ÖFB).

"Ez nagyon fontos lépés ahhoz, hogy nemzetközi viszonylatban is magasabb szintre kerüljünk" - mondta Leon Windtner ÖFB-elnök, aki a rendszer bevezetésének pénzügyi hátterével kapcsolatban úgy fogalmazott, "hatalmas erőfeszítésre" volt szüksége a szövetségnek.
Az ÖFB a videobíró alkalmazásának bevezető szakaszára egymillió eurót (332,5 millió forint) biztosít, és ez az elnök szavai szerint "egy olyan befektetés, amely az osztrák labdarúgást, és annak jövőjét szolgálja".
Az osztrák élvonalbeli bajnokságban jelenleg 12 csapat szerepel, az alapszakasz után az első hat helyezett a végső győzelemért és a nemzetközi kupaindulást érő helyekért, a többi együttes pedig a kiesés elkerüléséért csap össze egymással a rájátszásban. Az élen most a magyar válogatott Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató, címvédő Red Bull Salzburg áll.
A videobírót először a 2017/2018-as szezonban a német és az olasz bajnokságban vezették be, majd Spanyolországban, Franciaországban, Svájcban, és a mostani idénytől már Angliában is elkezdték használni.