A Kocsis, Dajka páros irányítja a Kisvárdát a továbbiakban

Kocsis János irányítja a Kisvárdát a kispad mellől
Vágólapra másolva!
December végéig a Kocsis János, Dajka László edzőpáros irányítja a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Kisvárda Master Good szakmai munkáját.

A klub honlapján Révész Attila sportigazgató emlékeztetett, hogy Kocsis János évek óta tagja az edzői stábnak, többször látta már el a megbízott vezetőedzői szerepkört, munkájával pedig rendre elégedettek voltak.

- tette hozzá a sportvezető.
Révész kifejtette, hogy Dajka megbízatására a pro licences végzettsége miatt is szükség van, de aktív résztvevője lesz a napi munkának, és ahogyan a legutóbbi szerepvállalásakor, úgy most is számítanak a tapasztalatára.

Kocsis János irányítja a Kisvárdát a kispad mellől Forrás: Origo

A sportigazgató elmondta, Kocsis irányítja a csapatot a kispad mellől a mérkőzéseken, szakmai kérdésekben övé a döntő szó, de a sajtónak Dajka nyilatkozik majd. A duó munkáját pályaedzőként Erős Gábor és Bodnár László segíti.

Kisvárdán múlt kedden közös megegyezéssel bontottak szerződést Miriuta László vezetőedzővel, azóta megbízott trénerként Kocsis készítette fel a szabolcsi csapatot.